A Kaposvári Törvényszéken 2016. szeptember 12. napján vezetői értekezletet tartottak, melyen a somogyi bíróságok igazgatási vezetői, és igazgatási feladattal megbízott munkatársai vettek részt. Az értekezleten a járásbíróságok elnökei beszámoltak az általuk vezetett bíróság ítélkezési tevékenységéről.

Dr. Hajnal Éva, a törvényszék elnöke tájékoztatást adott a közigazgatási bíráskodás átszervezésével kapcsolatos törvénytervezetről, valamint az Országos Bírósági Hivatal azzal kapcsolatban kiadott nyilatkozatáról.

Dr. Tímár Tünde a Kaposvári Közigazgatási és Munkaügyi bíróság elnöke kihangsúlyozta, hogy a közigazgatási és munkaügyi bíráskodás Kaposváron, a bíróság 2013. évben történt felállítása óta, mennyiségi, minőségi és időszerűségi mutatók tekintetében is kiváló. Folyamatosan emelkedő ügyszám mellett is az eljárások 95%-a egy éven belül befejeződik, az ítéletek 90%-át a felsőfokú bíróság helyben hagyja. A bíróság a megyében lakó emberek közigazgatási (pl. építésügyi-, adó-, vám-, illeték-, és földforgalmi ügyek) és munkaügyi ügyeit (szolgálati jogvita, munkajogi viták) lakóhelyükhöz közel bírálja el.

A törvényszék szakmai és igazgatási vezetői a Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság ítélkező tevékenységét időszerűnek és magas színvonalúnak értékelték.

Kaposvár helyzete speciális, hisz a területi alapon szervezett (Tolna, Somogy, Baranya és Fejér megyére kiterjedő) Dél-dunántúli Regionális Közigazgatási és Munkaügyi Kollégium Kaposvár székhellyel végzi a 4 megye közigazgatási és munkaügyi ügyszakának szakmai irányítását, felügyeletét.

Dr. Varga Rita regionális kollégiumvezető az értekezleten beszámolt arról, hogy a közigazgatási és munkaügyi bíróságok 2013. és 2015. között elvégzett munkája eredményeit tartalmazó kiadvány elkészült, mely a Kaposvári Törvényszék honlapján megtekinthető.

A közigazgatási bíráskodással kapcsolatos törvénytervezet szerint a jogalkotó e szervezetrendszert kívánja átalakítani.

Az értekezleten kérdésként merült fel, hogy miként fog hatni a változás a jelenlegi ügyfélközpontú működésre, mi lesz a jövője az érintett bíróknak, igazságügyi alkalmazottaknak, a munkaügyi bíráskodásnak. E kérdésekre a bírósági vezetők nem tudtak választ adni, mivel azok nyitott kérdések.

Abban azonban mindenki egyetértett, hogy ha változik is a szervezetrendszer, az csakis a jogállamiság követelményének megfelelő bírói és vezetői kinevezési és előmeneteli rendszer, a szervezeti integritás, a bírói pártatlanság, függetlenség törvényi garanciáinak további biztosítása mellett valósulhat meg.

Címkék: közigazgatás, munkaügy, bíró, tárgyalás, ítélet, politika