130 kaposvári vállalkozó és cégvezető csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez, amelyet Gelencsér Attila kezdeményezett. Az országgyűlési képviselő elmondta: azért hozta létre a vállalkozói klubot, hogy a kaposvári legnagyobb foglakoztatók munkáját segítse.

- Mintegy 10 ezer embernek adnak munkát. Fontosnak tartom, hogy az ő szándékaik, pályázataik rajtam keresztül a kormányhoz, a törvényhozáshoz be legyenek csatornázva - mondta a Fidesz országgyűlési képviselője, Gelencsér Attila.

Kaposvári jármű, gépipari és élelmiszeripari vállalatok is csatlakoztak a klubhoz.

null

A szakemberek szerint az együttműködés stabilizálhatja a vállalkozásokat.

Kaposvár város önkormányzata korábban aláírt egy együttműködést Paks városával. Szita Károly köszöntőjében elmondta: 14 milliárd eurós beruházás kezdődik a paksi atomerőműben, amely több mint 10 ezer embernek ad munkát.

- A cél, hogy megteremtsük annak a lehetőségét, hogy a lehető legtöbben esélyt kapjanak arra, hogy beszállíthassanak Paksra termékeket. Elsősorban, a gépiparban és az élelmiszeriparban számítunk az együttműködésre - foglalta össze Kaposvár polgármestere, Szita Károly.

Paks polgármestere szerint, városuk számít a kaposvári szakemberek munkájára.

- Több mint 10 ezer ember érkezik ide, azoknak az élelmezésében szeretnénk együttműködni. Ezen kívük szeretnénk rövid betegutakat is kialakítani - árulta el a paksi polgármester, Süli János.

A paksi atomerőmű bővítése azon túl, hogy jótékony hatással lesz az ország energiaellátására, az egész régió fejlődését is felgyorsítja.

Címkék: gelencsér, vállalkozó, klub, politika