Kaposvár egy újabb sikeres és büszke korszak előtt áll, ugyanakkor a város polgárai számára a 2016-os esztendőnek biztonságot és békességet kell hoznia annak érdekében, hogy testben és lélekben is alaposan felkészülhessenek 2017 nagy kihívásaira, az eltervezett és átgondolt dolgok megvalósítására, az építkezésekre, a fejlesztésekre, a személyes és közösségi gyarapodásra - mondta Szita Károly a város napján tartott ünnepi közgyűlésen.

- 2015-ben korszakhatárhoz érkeztünk, mert több mint két évtized kemény munkájával legyűrtük a múltat, azt az örökséget, amely jelentős súlyt helyezett a vállunkra. Korszakhatárhoz érkeztünk, mert ez évtől már nem legyőzni kell a múltat, nem megjavítani azt, ami rossz, hanem tervünk szerint megindítani a holnap sikereit - hangsúlyozta Kaposvár polgármestere a Csiky Gergely Színházban mondott beszédében.

null

Szita Károly emlékeztetett a kormánnyal kötött megállapodásra, amely segítségével megvalósíthatók a kaposvári tervek, az új munkahelyek létrehozása, az erősebb helyi gazdaság megteremtése, a 21. századi színház, a város újraegyesítését szolgáló közlekedési központ, s az új sportcsarnok és uszoda megépítése.

A városvezető köszönetet mondott minden kaposvárinak a hitért és a kitartásért, hiszen 2015 egy olyan év volt, amikor napról napra egyre nagyobb teher nehezedett az országra, benne Kaposvárra, és minden családra, polgárra.

- A nehézségek ellenére az egyik legsikeresebb esztendőt tudhatják maguk mögött a kaposváriak, ezért 2016-ban sem mondunk kevesebbet: megyünk előre. Arra biztatok mindenkit, éljen a felkínált lehetőséggel! Merítsen erőt családjából, munkájából, tehetségéből, hogy minél több otthonban érezzék úgy: a szorgalom előbbre visz - fogalmazott Szita Károly.

 Az ünnep alkalmából átadták a városi kitüntetéseket is.

Kaposvár díszpolgára 2016-ben:

Magas szintű, példaértékű, több évtizedes lelkészi és közéleti tevékenységért, amellyel hozzájárult Kaposvár hírnevének öregbítéséhez, Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése „Kaposvár Város Díszpolgára” kitüntetést adományozott Bellai Zoltán református lelkésznek, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöki főtanácsosának.

„Év Sportolója” díj:

- Bajnok Eszter atléta
- Hendlein Roland kosárlabdázó
- FINO Kaposvár Röplabda Egyesület

„Kaposvár Város Szolgálatáért” kitüntetés:

  • magas színvonalon végzett előadóművészi munkájáért Balázs Izolda énekművész;
  • a közoktatás-köznevelés terén végzett kiemelkedő munkájáért Balogh-Rózsás Erzsébet, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Kaposvár Megyeközponti Tankerület tanügy-igazgatási referense;
  • vállalkozás vezetőjeként végzett példaértékű munkájáért Dévai Tibor, a Lamello Faipari és Kereskedelmi Kft. tulajdonosa és vezetője
  • a közigazgatásban végzett kiváló munkájáért Hermann-né Horváth Zsuzsanna, a Polgármesteri Hivatal ügykezelője; 
  • a toponári településrészért végzett áldozatos munkájáért Hermann-né Kanyar Julianna képviselő, a Toponári Településrészi Önkormányzat képviselője;
  • az úszás sportág terén végzett edzői és gyógypedagógiai életpályájáért Kovácsné Solymossy Mária, vezető úszásoktató, gyógypedagógus
  • kiemelkedő pedagógusi, intézményvezetői életpályájáért Kulcsárné Galetics Ibolya, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola nyugalmazott igazgatója;
  • társasházi közös képviselőként végzett magas színvonalú, lelkiismeretes munkájáért dr. Pap Tamásné;
  • a közoktatás - köznevelés és óvodapedagógia terén végzett több évtizedes kiváló munkája elismeréséülSárdi Zoltánné, a Polgármesteri Hivatal köznevelési referense;
  • a természetjárás és turisztika szerepének erősítéséért Sármezei Ferenc, a kaposvári Meteor Természetbarát Turista Egyesület elnöke
  • a helyi közéletben és Kaposvár Megyei Jogú Város képviselő-testületében 12 évig végzett kiváló munkájáért Somogyvári Lajos egykori képviselő;
  • kiemelkedő tanári életpályájáért Svajda Józsefné, a Munkácsy Mihály Gimnázium pedagógusa;
  • a szolgáltatói szektorban végzett kiváló munkájáért Szita János cipészmester;
  • tanári, edzői életpályájáért Vermes Károlyné dr. Merő Zsuzsanna, nyugalmazott főiskolai docens, röplabdaedző, a kaposvári női röplabdasport egyik megalapítója és meghatározó egyénisége;
  • A közigazgatásban végzett kiváló munkájáért Vörös Katalin, a Polgármesteri Hivatal ügykezelője;


„Kaposvár Városért” kitüntetés:

- a város művészeti-kulturális életében betöltött szerepéért a Kapos Art Képző- és Iparművészeti Egyesületnek
- kiváló gyógyító és tudományos munkájáért, amellyel hozzájárult Kaposvár Város hírnevének öregbítéséhez dr. Győrfy Károly Emil nyugalmazott osztályvezető főorvosnak
- tudományos kutatói, alkotói és közéleti munkájáért, amellyel hozzájárult Kaposvár város hírnevének öregbítéséhez, Horváth János Milán művészettörténésznek, festőművésznek
- lelkipásztori és közéleti munkájáért, amellyel hozzájárult Kaposvár város hírnevének öregbítéséhez, dr. Rumszauer Miklósnak, a Szent Margit – Szent József Plébánia plébánosának

Címkék: átad, díszpolgár, politika, kaposvár