A két világháború közötti magyar kultúráról és társadalomról tartottak konferenciát szombaton Kaposváron.

 "Aki úgy mond ítéletet cselekvő, döntéshozó történelmi személyiségekről, hogy figyelmen kívül hagyja a körülményeket, annak reménye sem lehet arra, hogy reális vagy legalább méltányos ítéletet alkosson" - ezt mondta a konferencián Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, az esemény fővédnöke. (A teljes előadás kattintásra indul.)

A rendezvény díszvendége, ifj. Horthy István, a néhai kormányzó, Horthy Miklós unokája köszöntőjében felidézte, hogy négy és fél évtized külföldi tartózkodás után 1989-ben jött először haza Magyarországra, majd 1993-ben kísérte haza nagyszülei hamvait Kenderesre, végső nyughelyükre. (A teljes előadás kattintásra indul.)

A korszakról a többi történész mellett, előadást tartott a VERITAS Történetkutató Intézet főigazgatója, Szakály Sándor is. (A teljes előadás kattintásra indul.)

Címkék: Lezsák, Szakály, Horthy, politika