A köztársasági elnöknek a szavazás után 30 napja van arra, hogy összehívja az országgyűlés alakuló ülését, ahol most először már a miniszterelnök személyéről is dönthetnek. Közben folyamatosan érkeznek az átjelentkezők szavazatai, és a külképviseleteken leadott voksok a választási irodához. Az egyéni választókerületekben szombaton lesz végeredmény.

Országszerte 106 olyan szavazókör van, ahol vasárnap este nem számolták meg a szavazatokat. A következő napokban ide érkeznek meg az átjelentkezők voksai és a külképviseleteken leadott szavazatok is, amiket összekevernek azokkal, amik már az urnában vannak.

A több mint 120 ezer átjelentkező szavazatai már megérkeztek a Nemzeti Választási Irodába. A 97 külképviselet közül pedig 71 küldte be az urnákat a központba. A borítékokat már elkezdték válogatni, a következő napokban pedig innen küldik azokat vissza az egyéni választókerületekbe.

A szavazatokat legkésőbb szombatig kell összeszámolniuk a bizottságoknak, így akkor lesz végleges, ám még nem jogerős végeredmény az egyéni választókerületekben.

Az országos listás eredményt legkésőbb április 25-éig kell megállapítani - mondta a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a Nemzeti Választási Bizottság elnöke. Patyi András hozzátette: végleges eredményt azonban csak napokkal később lehet hirdetni a fellebbezési határidők miatt. „Azt három napon belül lehet benyújtani és a Kúria legkésőbb három napon belül dönt, ami azt jelenti, hogy 25 meg 6 az körülbelül május legeleje" – mondta Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság elnöke.

Az új országgyűlés alakuló ülését a választás után 30 napon belül kell összehívnia a köztársasági elnöknek, legkésőbb tehát május 6-ra. Az új alaptörvény szerint akkor, akár már az új miniszterelnök személyéről is dönthetnek. "Megalakulnak a képviselőcsoportok, elfoglalja pozícióját az országgyűlés vezetője, vezető tisztségviselői, megválasztásra kerül a háznagy és hogyha minden optimális akkor szavaznak a miniszterelnök személyéről és az ő pozíciója is megerősítésre kerül" – nyilatkozta Ifj. Lomnici Zoltán, jogász.

Ezután alakulhat meg az új kormány is, várhatóan legkésőbb május végéig.

Címkék: alakuló, űlés, 2014, választás, politika