együtt pm


Bajnai Gordon hétfőn, az egyik televízió reggeli műsorában kezdeményezte, hogy október 23-án közösen lépjenek fel az ellenzék demokratikus pártjai. Az Együtt-PM Szövetség vezetője Juhász Pétert, elnökségi tagot kérte fel a megemlékezés szervezésére.

A mai egyeztetésen az Együtt-PM meghívására a Magyar Szocialista Párt (MSZP), a Szabad Emberek Magyarországért Liberális Párt (SZEMA), a Modern Magyarország Mozgalom (MoMa), a Demokratikus Koalíció (DK), a Liberálisok valamint a Magyar Szociáldemokraták Pártja (SZOCDEMEK) képviselői jelentek meg, és megállapodtak a legfontosabb részletekben.

Ennek megfelelően az esemény „A szabadság összeköt 1956/2013” címmel kerül megrendezésre október 23-án 14 órától, a Műegyetem rakparton. A színpadon minden szervezet képviselője egyenlő terjedelemben szólal majd fel, a mozgósítás feladatát és a rendezés feltételeinek biztosítását a részt vevő szervezetek megosztják egymás között.

Juhász Péter az egyeztetést követő sajtótájékoztatón utalt arra is: a héten várhatóan újabb technikai egyeztetésre is sor kerül - derült ki a sajtóközleményből.

Címkék: együtt, közös, október, megemlékezés, politika