városháza


11:23

A szeptemberi közgyűlés véget ért. Köszönjük a figyelmüket. Viszontlátásra!

11:13

A Kométa üzleti tevékenységéről szóló beszámolóját 13 igen, 0 nem és 4 tartózkodással elfogadta a testület.

10:51

A gazdasági igazgató válaszában elmondta, 514 fős dolgozói létszámuk 54 emberrel csökkent. Voltak, akik maguktól mentek el, és 34 próbaidősnek fel is mondtak.

10:40

Lamperth Mónika (MSZP) azt kérdezi a gazdasági igazgatótól, hogy hogyan alakult a cég dolgozói létszáma. Mivel hallani, hogy legalább 50 ember próbaidős szerződését nem véglegesítették.

Felder Frigyes (LMP) a Kométa orosz piaci nagyságrendjéről érdeklődik.

Pintér Attila (MSZP) kérdezi, miért nem kaphatták meg a beszámolót előre, hogy azt áttanulmányozzák. Mi helyzet a fejlesztési bank hiteleivel?

Csutor Ferenc (Fidesz) gratulált az eredményekhez.Kérdezi, hogy miből tevődik össze a 350 milliós költségcsökkentést?

10:21

A tervezettől való elmaradást likviditási gondokkal, az egyes megrendelések későbbi indulásával, a piac lassú növekedésével magyarázza a gazdasági igazgató.

10:17

Csökkenő forgalom mellett növekedést értek el, kezdte beszámolóját Prohászka Balázs. 130 millióra csökkent a tőkehús veszteségük, viszont nőtt a húskészítmények utáni nyereség. Folytatják a költségcsökkentést. Hússtratégiát kell kidolgozniuk. Védőgázas, csomagolt húseladást kell ösztönözni. A húskészítmények eladása az idén jelentősen növekedett.

10:08

Rövidesen folytatjuk közgyűlési közvetítésünket. Megérkezett a Kométa részéről Prohászka Balázs, gazdasági igazgató.

09:45


Szünet.

A közgyűlés elvileg 11 órakor folytatódik tovább. Arra az időpontra hívták ugyanis a Kométa 99 Zrt. tulajdonosát, aki az aktuális helyzetről, és az üzleti terv teljesítéséről tart beszámolót a képviselő-testületnek.

09:33

Szita Károly nem magyarázatot vár a rendőrkapitánytól, hanem azonnali megoldást a naplopók ellen, az ott lakók nyugalma érdekében

09:30

Búzás László rendőrkapitány levélben válaszolt, amit a címzetes főjegyző Kéki Zoltán olvasott fel.

09:24

Szép Tamás készül interpellációra a Donneri közbiztonsággal kapcsolatban. A söröskorsó körüli rendetlenséget vetette fel. Az ott lakók félelemmel járnak kelnek egész nap a környéken. A söröskorsó környékén élő alakok megregulázását kéri a rendőrségtől, a várostól az ott lakó tisztességes emberek érdekében.

09:17

Kaposvár drogmentes város legyen, ezt akarja elérni Szita Károly polgármester. Ennek érdekében mindent megtesznek, mondta a város drogellenes stratégiájához kapcsolódva.

09:10

12 millió forintnyi Bursa Hungarica támogatás kiírásról döntöttek. Rövidesen megjelenik a pályázati lehetőség a diákok számára.

09:03

A szemétszállítási díj csökkenése miatt, a képviselő-testület csökkentette az önkormányzati bérlakások lakbérét is.

08:58

A temetőkről szóló rendelet módosításaként újabb védett sírokat kerestek és találtak Kaposváron. 14 újabb sírt vettek védelem alá, így már 29 van.

08:54

15 igen 1 nem és 2 tartózkodással elfogadta a testület a 2013. évi költségvetés első félévi teljesítéséről szóló előterjesztést.

08:50

Szita Károly válaszában elmondta, 2002 és 2008 között mindenki arról beszélt, hogy mindennek megy fel az ára. 2010 óta mindennek csökken az ára Magyarországon. A szocialisták csak akkor nyitották ki a fülüket, amikor a multikat kellett meghallgatni. Már nem arról szól az élet, hogy terheket raknak az emberek hátára. Hanem, hogy könnyítenek a terheken. A költségvetés erős, adhatnak kompenzációt ha kell, de nem adnak. Másra kell az a pénz. A cégek oldják meg a kihívásokat és ezeket a feladatokat.

08:44


Pintér Attila (MSZP) azt mondja, hogy a holding cégeinek a teljes vesztesége 277 millió forint. Ha nonprofit cégekről van szó hogyan fejlesztenek és tervezi-e a város hogy kompenzációért fordul az államhoz? Javasolja, hogy a veszteséget így kompenzálják.

08:41

Felder Frigyes (LMP) kérdezi, hogy mennyi mozgásterük van a cégeknek a rezsicsökkentés kapcsán.

08:39

A rezsicsökkentésről szólva a polgármester elmondta, mára beérett az eddigi munka gyümölcse. Most látja igazolva azt, amit eddig Kaposvár képviselt ebben. Nem szabad a magánérdeket a köz érdeke elé helyezni. A közszolgáltató cégeknek állami, vagy önkormányzati kézben kell lenni. A legolcsóbb városok közé tartozik Kaposvár és az is marad.

08:37

A városnak és a városi cégeknek legalább 1.6 milliárd forinttal tartoznak. Ennyi a kintlevőség, van amelyik cég hatékonyan, más kevésbé jól tudja behajtani ezeket a tartozásokat, mondta Szita Károly.

08:35

A közszolgáltató cégeknek, a Holdingon keresztül 300 millió forinttal kevesebbet adtak, mint korábban. A cégek nyereségesek, kivéve a tömegközlekedést, és a fürdőt - válaszolt Szita Károly. Ezzel tisztában vannak, de ezt felvállalják, mert nem lehet drágább a menetdíj és szükség van az élményfürdőre, tette hozzá.

08:34


Pintér Attila (MSZP) kérdezi, hogy a város cégeinek pénzeszközei jelentősen csökkentek, a rezsicsökkentés következtében mekkora lesz a veszteség?

08:30


A városnak több mint egy milliárd forint lekötött betétje van.

08:28

Új műfüves pálya épül, a Sportcsarnok öltözői megújultak és októbertől kényelmes székek lesznek a fapadok helyett. A Takács Gyula Könyvtár amint a városhoz kerül, elvégzik rajta a tetőszigetelést.

08:24

A lakótelepek helyett lakóközösségeket épít a város. Pályázatot írnak ki a szentjakabi városrész megújítására.

08:22

Az idei első félév költségvetési rendeletének módosításához kapcsolódva Szita Károly elmondta, Kaposvár erős város, a költségvetés stabil, jelentős tartalékok vannak. Folyik a város eddigi legnagyobb út és járdafelújítási program, ami fél milliárd forint. Elindult a Gyermekmosoly program, a játszóreteket újítják meg és újabbak épülnek. Ez 230 millió forint. A közlekedésfejlesztés terén is nagy előrelépések történtek. A távhő rendszer bővítése 20 ezer kaposvárinak ad biztonságot. Folytatódik a Deseda turisztikai fejlesztése, rövidesen végleg bezár a nádasdi utcai szeméttelep.

08:14

Jó reggelt kívánok! Köszöntöm a KaposPont olvasóit. Szeptemberi közgyűlését tartja Kaposvár Megyei Jogú Város képviselő-testülete. Teljes a közgyűlés. Mindenki itt van. Két iskolaigazgató ment a közelmúltban nyugdíjba. Elismerve és megköszönve munkájukat, Tiszteletbeli Igazgatói címet kapott Ivanicsné Krisbacher Éva és Horváth Miklós.

Címkék: városháza, szeptember, közgyűlés, 2013, kaposvári, politika