A Nyelviskolák Szakmai Egyesülete (NYESZE) nem ért egyet azzal, hogy enyhítenék az egyetemisták nyelvvizsga kötelezettségét, ami a diplomaszerzés feltétele. Ezt kedden közölte a szervezet az MTI-vel.

A NYESZE véleménye szerint, a hallgatóknak is fel kell ismerniük, szükséges a nyelvtudás ahhoz, hogy boldoguljanak az életben.

Hasonló állásponton van a Nyelvtudásért Egyesület is, szerintük nem a minimálisan elvárható nyelvismeret követelményén kell változtatni, hanem azoknak a főiskoláknak és egyetemeknek a gyakorlatán, amelyeken a hallgatók a tanulmányaikban nem találkoznak rendszeresen az angol, német vagy más idegen nyelv használatával.

Hozzátették: a módosítás élesen szemben áll a nyelvtudás fontosságát elismerő szakmai, oktatáspolitikai, sőt ma már társadalmi konszenzussal, utalva a minél korábban - akár már az óvodában - megkezdett nyelvtanulás iránti szülői igényekre.

A szervezet közölte: nehezen értelmezhető ellentmondás az is, hogy a kerekasztal akkor javasolja a végzősök nyelvismeretével szembeni elvárások enyhítését, amikor a köznevelési államtitkárság tervei szerint néhány éven belül a B2-es idegennyelv-ismeret már az egyetemi tanulmányok megkezdésének is feltétele lenne.

Olvasóinkat is megmozgatta a téma, sok hozzászólás érkezett a hírünkre, ezekből szemezgettünk:

"Előbb meg kellene tanítani , és majd utána számon kérni!!!"

"az, ha a nyelvvizsga kötelezettséget eltörölnék a diplomához, a nyelvvizsgával diplomázók diplomáját degradálná! Ha nekem meg kellett küzdenem 35 évesen a nyelvvizsgával a diplomámért, akkor kelljen másnak is! Mert a nyelvvizsga nélküli diploma egy idő után éppen annyit ér, mint az enyém !!! na neeeee"

"Sajnálom a kollégáimat,hogy ezért nem kapják meg diplomájukat!De!Ma már általános műveltség része!Budapesten egy jelesebb egyetemen kettő is kell! Ez akkor minősítené az egyetemeket..a diploma minőségét,képzés minőségét!"

"Az érvekre csak azt tudom mondani ellenpéldának, hogy amikor kimegy az illető szakmával a kezében, nagy tervekkel és nagy mellénnyel külföldre, de nyelvtudás nélkül! - és utána sírva jön haza, hogy átverték, megkárosították stb. - mert nagyon nagyon sok ilyen van... Akkor azért az ember elgondolkozik, hogy igazából ma már nyelvtudás nélkül nagyon nehéz, bármilyen szakmáról legyen is szó... Azzal természetesen egyet értek, hogy botrány, amit ezzel a témával kapcsolatban művelnek, valamint, hogy mindennek tudják az árát, de az értékét nem..."

"Én már legszívesebben semmit sem mondanék. 40 év felett, der-die-das-ból indulva 2 év alatt középfokú nyelvvizsgát szereztem gyerek és munka mellett. Ja, nem volt mellette túl sok szórakozás, viszont volt minden nap min. két óra németezés, plusz a hétvégén egy teljes nap. "


Címkék: NYESZE, nyelvvizsga, felsőoktatás, törvény, egyetem, politika