A volt miniszterelnököt tüntetők is fogadták a város főterén. A jobbikosok bitófát állítottak, amelyre egy bábut akasztottak. Szerintük Bajnai Gordon hasonlóan végezte ki az országot.

A kaposfüredi elkerülő út egyik pihenőjéhez érkezett Bajnai Gordon, akit Pintér Lóránd, a Polgári Szabadság Platform elnöke és szimpatizánsai fogadtak. A helyszín azért is volt fontos, mert ez az az útszakasz, amit a korábbi Bajnai-kormány idején kezdtek el építeni.

- Tudtam, hogy ennek a térségnek ez az egyik legfontosabb útfejlesztése, nagyon sokszor jelezték nekem ezt a helyi politikusok, képviselők, eldöntöttük, tűzön-vízen át átvittük, hogy ez megépüljön, azóta sem adta át hivatalosan senki, talán szégyenlik, hogy nem volt a mostani kormánynak köze hozzá - mondta Bajnai Gordon.

Az Együtt 2014 PM Szövetség vezetője ezután a belvárosba autózott,  a Kapos Hotel előtt várták elkötelezett szimpatizánsai.

Bajnai Gordont ellentüntetők is várták. A jobbikosok a Kossuth téren egy bitófát állítottak fel, amire egy bábut akasztottak. Szerintük Bajnai Gordon kormányzása idején ugyanezt tette Magyarországgal.

bajna 2.0


Az elnök programja a hotelben folytatódott, ahol a sajtó képviselőinek elsőként Kaposváron jelentette be politikai programjának egyik legfontosabb pontját.

- Olyan kormányzást fogunk megvalósítani 2014 után, amely garantálja, hogy ha egy fiatal 6 hónapig nem talál állást, akkor vagy mi szerzünk neki gyakornoki állást, munkakipróbálást, valahol biztosítjuk neki, hogy legyen állása, akár a magánszférában, akár a közszférában - mondta Bajnai.

Vagy segítenek abban, hogy a fiatalok továbbképezzék magukat. Emellett fontos feladatuk lesz a somogyi kistérségek felzárkóztatása is, amiben segítségükre lehet a Polgári Szabadság Platform is, akikkel közös megállapodást írtak alá.

- Vállaltuk az együttműködést annak érdekében, hogy jelölteket lehessen állítani, a megfelelő számú jelöltet Somogy megyében. Részt vegyünk a kampányban, és nyilvánvalóan Somogy megye fejlődése érdekében azokban a szakpolitikai kérdésekben segítséget nyújtsunk, ami egyébként egy országos politika kialakításához szükséges - mondta a Polgári Szabadság Platform elnöke, Pintér Lóránd.

Bajnai Gordon programja a lakossági fórummal folytatódott, ahol a város lakóit hallgatta meg, és ismertette kormányprogramját.

Címkék: bajnai, bitófa, gordon, együtt, 2014, politika