Mint arról korábban beszámoltunk, a járások kialakításának terve már az első pillanatban gondokat okozott megyeszerte és az országban egyaránt. Az évtizedek óta Barcshoz tartozó Vízvárt például Csurgóhoz csatolták, amelynek még a megközelítése is nehézségeket okoz az ott élőknek.

Korábban Vízváron kívül Pusztaszemes és Kereki is kérte az átsorolását. Tab helyett Siófokhoz tartoznának. Balatonföldvár pedig az önálló járásért lobbizott. Fontosnak tartották, hogy az egymáshoz közeli kistelepülések ne szakadjanak el egymástól. Ezért 13 kistérség polgármesterei összefogtak, hogy földvárhoz tartozzanak.

A tervezett járás átalakításokkal kapcsolatban korábban több mint 600 módosító javaslat érkezett a szakminisztériumba. A megyei jegyzők tanácskozásán a helyettes szakállamtitkár elmondta, hosszú egyeztetés folyt a járáshatárok kialkításáról, de készek azokon változtatni, ha kell. A járási kormányhivatalok jegyzői feladatokat látnak majd el.

Somogyban 8 járást alakítottak ki. A járások kialakításának elveiről és az előkészítés feladatairól tavaly szeptember 1-jén döntött a kormány, 2013 januárjától országszerte 175 járási, a fővárosban pedig 23 kerületi kormányhivatal kezdi meg működését. A nagyobb településeken ügyintézésre a járási hivatalok részeként működő, hétfőtől péntekig 8 órától 20 óráig nyitva tartó kormányablakokban lesz lehetőség.

A teljes lista megtekintehető a Magyar Közlöny Online oldalán.

14. Somogy megye
14.1. Barcsi Járási Hivatal
Székhely: Barcs
Babócsa
Barcs
Bélavár
Bolhó
Csokonyavisonta
Darány
Drávagárdony
Drávatamási
Heresznye
Homokszentgyörgy
Istvándi
Kálmáncsa
Kastélyosdombó
Komlósd
Lad
Lakócsa
Patosfa
Péterhida
Potony
Rinyaújlak
Rinyaújnép
Somogyaracs
Szentborbás
Szulok
Tótújfalu
Vízvár

14.2. Csurgói Járási Hivatal
Székhely: Csurgó
Berzence
Csurgó
Csurgónagymarton
Gyékényes
Iharos
Iharosberény
Inke
Õrtilos
Pogányszentpéter
Porrog
Porrogszentkirály
Porrogszentpál
Somogybükkösd
Somogycsicsó
Somogyudvarhely
Szenta
Zákány
Zákányfalu

14.3. Fonyódi Járási Hivatal
Székhely: Fonyód
Balatonboglár
Balatonfenyves
Balatonlelle
Buzsák
Fonyód
Gamás
Gyugy
Hács
Karád
Kisberény
Látrány
Lengyeltóti
Ordacsehi
Öreglak
Pamuk
Somogybabod
Somogytúr
Somogyvámos
Somogyvár
Szõlõsgyörök
Visz

14.4. Kaposvári Járási Hivatal
Székhely: Kaposvár
Alsóbogát
Baté
Bárdudvarnok
Bodrog
Bõszénfa
Büssü
Cserénfa
Csoma
Csombárd
Csököly
Ecseny
Edde
Felsõmocsolád
Fonó
Gadács
Gálosfa
Gige
Gölle
Hajmás
Hedrehely
Hencse
Hetes
Igal
Jákó
Juta
Kadarkút
Kaposfõ
Kaposgyarmat
Kaposhomok
Kaposkeresztúr
Kaposmérõ
Kaposújlak
Kaposszerdahely
Kaposvár
Kazsok
Kercseliget
Kisasszond
Kisgyalán
Kiskorpád
Kõkút
Magyaratád
Magyaregres
Mernye
Mezõcsokonya
Mike
Mosdós
Nagybajom
Nagyberki
Orci
Osztopán
Patalom
Patca
Pálmajor
Polány
Ráksi
Rinyakovácsi
Sántos
Simonfa
Somodor
Somogyaszaló
Somogyfajsz
Somogygeszti
Somogyjád
Somogysárd
Somogyszil
Szabadi
Szenna
Szentbalázs
Szentgáloskér
Szilvásszentmárton
Taszár
Újvárfalva
Várda
Visnye
Zimány
Zselickisfalud
Zselickislak
Zselicszentpál

14.5. Marcali Járási Hivatal
Székhely: Marcali
Balatonberény
Balatonmáriafürdõ
Balatonkeresztúr
Balatonszentgyörgy
Balatonújlak
Böhönye
Csákány
Csömend
Fõnyed
Gadány
Hollád
Hosszúvíz
Kelevíz
Kéthely
Libickozma
Marcali
Mesztegnyõ
Nagyszakácsi
Nemesdéd
Nemeskisfalud
Nemesvid
Nikla
Pusztakovácsi
Sávoly
Somogysámson
Somogysimonyi
Somogyszentpál
Somogyzsitfa
Szegerdõ
Szenyér
Szõkedencs
Tapsony
Táska
Tikos
Varászló
Vése
Vörs

14.6. Nagyatádi Járási Hivatal
Székhely: Nagyatád
Bakháza
Beleg
Bolhás
Görgeteg
Háromfa
Kaszó
Kisbajom
Kutas
Lábod
Nagyatád
Nagykorpád
Ötvöskónyi
Rinyabesenyõ
Rinyaszentkirály
Segesd
Somogyszob
Szabás
Tarany

14.7. Siófoki Járási Hivatal
Székhely: Siófok
Ádánd
Balatonendréd
Balatonföldvár
Balatonõszöd
Balatonszabadi
Balatonszárszó
Balatonszemes
Bálványos
Kereki
Kötcse
Kõröshegy
Nagyberény
Nagycsepely
Nyim
Pusztaszemes
Ságvár
Siófok
Siójut
Som
Szántód
Szólád
Teleki
Zamárdi

14.8. Tabi Járási Hivatal
Székhely: Tab
Andocs
Bábonymegyer
Bedegkér
Bonnya
Fiad
Kapoly
Kánya
Kára
Kisbárapáti
Lulla
Miklósi
Nágocs
Sérsekszõlõs
Somogyacsa
Somogydöröcske
Somogyegres
Somogymeggyes
Szorosad
Tab
Tengõd
Torvaj
Törökkoppány
Zala
Zics

Címkék: Magyar Közlöny, járások, lista, január, Somogy, politika