2021.02.25 - Csütörtök
Géza
2ºC / 20ºC
Napos

Nem vesznek fel jutalmat – állítják Somogy Megye Közgyűlésének vezetői 2011. Október 18. - Kedd 11:37 | Címkék: Közgyűlés, Jutalmak, Politika, Gelencsér, Gazdaság, Gyenesei

Nem vett fel jutalmat Somogy Megyei Önkormányzati képviselő a 2006-2010 közötti időszakban, elsősorban etikai indíttatásból – hangsúlyozták a Kapospont megkeresésére a megyénél.

 

Sem Gelencsér Attila, a megyegyűlés elnöke, sem pedig az alelnökök nem kaptak ilyen pénzeket. Mivel a 2006.-dik év utáni ciklusban a korábbihoz képest a felére, 65 főre csökkent az önkormányzat apparátusa, ami törvényszerűen dolgozók munkahelyeinek elvesztésével járt, ilyen körülmények között nem lett volna erkölcsös a vezetői jutalmazás. Ma pedig mindezen túl az ország, a megye gazdasági helyzete sem tenné lehetővé a korábbi időszakra jellemző jutalmazást – közölték a megyénél.

A megyei önkormányzat vezetésétől kapott tájékoztatás szerint 1999. és 2001 között a megyei közgyűlés akkori elnökének, Gyenesei Istvánnak összesen 14 millió 590 ezer forint jutalmat szavazott meg a testület. A legnagyobb tétel 6 millió 240 ezer forint volt, 2001-ben, ami az elnök 12 havi illetményének felelt meg.

Ezt követően 2004-től adott meg, szinte kizárólag Gyenesi Istvánra vonatkozó jutalmazási adatokat a jelenlegi önkormányzat. Egy akkori önkormányzati rendeletet idézve: „különös figyelemmel a kötelező feladatok maradéktalan teljesítése mellett az önkormányzat működőképességének fenntartására, valamint a térségi és települési kapcsolatrendszerének erősítésére, partnerkapcsolataiban a megyei érdekek érvényesítésére – 2004-ben az alábbiak szerinti jutalmat állapít meg:” A felsorolás összesen 7,2 millió forint jutalomról szól.

A következő két évben az előbbiekhez képest szerény összegű ilyen elnöki jutalmazások voltak a megyénél, az előbbi évben 1,2 millió, a másik évben 1,8 millió forint.

Gyenesi mellett Sárdi Árpád, a közgyűlés szocialista alelnökének jutalmazásáról adott adatokat az önkormányzat. Eszerint az alelnök 2006. első félévében eredményesen és kiemelkedően teljesítette feladatait, amit 1 millió 590 ezer forint jutalommal honorált a megyegyűlés.

Mint emlékezetes, a jutalmazási botrány a pécsi önkormányzatnál robbant ki, amelynek során kiderült, hogy az MSZP irányította polgármesteri hivatal vezetőinek és dolgozóinak jutalma 2002 és 2009 között összesen 3,1 milliárd forintot vitt el a város kasszájából (az összeg nettója 1,2 milliárd volt). A polgármester, továbbá a három alpolgármester, s a hivatal 400 dolgozója kapott évente jutalmat úgy, hogy közben Pécs hárommilliárdos adósságállománya a tízszeresére nőtt.

A napokban a Népszabadság közölt összeállítást az önkormányzati jutalmazásokról, amely több nagyváros mellett e kaposvári gyakorlatra is kitért. A lap szerint „Kaposváron 2002 és 2010 között összesen 280 millió forint jutalmat kaptak a polgármesteri hivatal dolgozói, ami évente hozzávetőleg 100 ezer forintot jelentett egy-egy alkalmazottnak. Szita Károly polgármester 2008 óta nem vesz fel jutalmat, a fideszes városvezetőnek viszont 12,5 millió jutalmat szavazott meg a képviselő-testület. Szita az utolsó három évben – a gazdasági helyzetre való tekintettel –nem engedte, hogy jutalmazzák. A két alpolgármesternek nyolc év alatt 14,8 millió jutalmat ítélt meg a városi közgyűlés. Amúgy az idén 27 milliárdból gazdálkodó Kaposvár adóssága másfél milliárdról 21 milliárdra emelkedett az említett 8 évben.” – írta az országos napilap.

 

Vissza az előző oldalra

Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket, "cookie"-kat használ.
A böngészés folytatásával jóváhagyja a sütik használatát. Bővebb információ

Bezárás