Gyenesei István nem vett részt a szavazáson, a Jobbik képviselője, Ander Balázs és a szocialista képviselők, Feigli Ferenc és Horváth István nemmel voksolt.

A jelenlegi önkormányzati rendszer fenntarthatatlan és finanszírozhatatlan - mondta a rendkívüli közgyűlésen Gelencsér Attila.

A megyei közgyűlés elnöke hozzátette: január elsejétől nem csak az intézményeket veszi át a kormány, hanem a több mint 800 millió forintnyi tartozást is.

Így az önkományzat nullával fordul - tette hozzá. Az átmeneti időben, amíg az állam nem veszi át a kórházat, addig a megye újabb hitelt vesz fel, mert a felújításhoz szükséges önerőt még az idén elő kell teremteni.

A hitelfelvételre igent mondtak a képviselők, a megye intézményeinek konszolidációjáról azonban nem értettek egyet.

Gyenesei István előkészítetlen vakrepülésnek nevezte a megyei konszolidációt és bírálta azt is, hogy a megyei elnök testületi felhatalmazás nélkül írt alá egy történelmi szerződést és miért csak utólag kéri a képviselők engedélyét.

A jövőben a megyei önkormányzat feladata lesz a területfejlesztés és a területrendezés. 82 dolgozójából 40-et tart meg.

A Somogy megyei önkormányzat mintegy 50 feladatellátó helyet ad át az államnak. Az átszervezés csaknem 4 ezer dolgozót érint. A Kaposi Mór Oktató Kórház mellett a térségi integrált szakképző központ 8 tagintézménye, 3 szociális otthon, a gyermekvédelmi központ, a gyógypedagógiai intézet, az önálló levéltár, a múzeum, a könyvtár és 3 dél-balatoni kollégium kerül januártól állami kézbe.

A képviselők a viták hevében személyeskedésbe kezdtek. A vitákról és a közgyűlés döntéseiről a péntek esti Kapospontban számolunk be.

Címkék: közgyűlés, rendkívüli, megye, önkormányzat, politika