A parlament 251 igen szavazattal, 29 nem ellenében, 32 tartózkodással fogadta el Pintér Sándor belügyminiszter előterjesztését. A javaslatot a kormánypártok támogatták, az MSZP és az LMP ellenezte, míg a jobbikos képviselők tartózkodtak a voksoláskor.

Az álláskeresési járadékot az eddigi 270 helyett legfeljebb 90 napig folyósítják majd (ezt fideszes képviselők javasolták, a kormány fél évben maximálta volna az ellátás időtartamát), egy nap folyósítási időhöz pedig öt helyett tíz nap jogosultsági idő szükséges ezután. A járadék összegének felső határa a minimálbér lesz, annak 120 százaléka helyett.

Az eddig az álláskeresési járadék lejárta után - illetve az ahhoz szükséges jogosultsági idő hiányában - igénybe vehető álláskeresési segély megszűnik, pontosabban a jövőben csak azok kaphatnak ilyen ellátást, akik a rájuk vonatkozó nyugdíjkorhatár betöltését megelőző öt évben váltak álláskeresővé. A nyugdíj előtti álláskeresési segély összege a minimálbér 40 százaléka.

A - korábban rendelkezésre állási támogatásnak hívott - bérpótló juttatást a jövőben a foglalkoztatást helyettesítő támogatásnak nevezik. Erre csak azok lesznek jogosultak, akik átmenetileg a közfoglalkoztatásban sem tudnak munkát végezni.

Meghatározták ugyanakkor a megélhetéshez szükséges pénzbeli ellátások - vagyis a foglalkoztatást helyettesítő támogatás és a rendszeres szociális segély - együttes összegének maximumát, amelyeket a nem foglalkoztatottak jogán kaphat egy család. Ezt azzal indokolta a kormány, hogy a támogatás ne ösztönözzön a munkavégzés ellen. A jövedelemhatárt a családi fogyasztási egységeihez tartozó arányszámok és a nyugdíjminimum 90 százalékának szorzata adja; becslések szerint így egy kétgyermekes család esetében nagyjából 90 ezer forintban maximálnák a szociális támogatást.

Az álláskeresők a más településen felkínált közmunkát csak a jegyző által igazolt indokkal - kiskorú gyermek gondozására, közeli hozzátartozó ápolására hivatkozva - utasíthatják vissza, ellenkező esetben a foglalkoztatást helyettesítő támogatást megvonják tőlük. A közmunka akkor számít megfelelőnek, ha munka- és a lakóhely közötti oda- és visszautazás időtartama nem haladja meg a három órát, tíz éven aluli gyermekét nevelő nő, illetve a tíz éven aluli gyermekét egyedül nevelő férfi esetében a két órát, és a foglalkoztató biztosítja az utazás költéségét.

A jogszabály felhatalmazást ad továbbá az önkormányzatoknak, hogy szabályozzák a rendszeres szociális segélyben részesülőkre vonatkozó előírásokat. Így a segélyezés feltétele lehet a lakókörnyezet rendben tartása. A rendszeres szociális segély összege nem haladhatja meg a legalacsonyabb nettó közfoglalkoztatási bér 90 százalékát.

Kimondták, hogy rendszeres szociális segélyt életkoránál fogva az kaphat, aki a rá vonatkozó nyugdíjkorhatárt öt éven belül betölti (eddig az 55 év felettiek voltak erre jogosultak).

A törvény a kihirdetését követő nyolcadik napon lép életbe, ugyanakkor legtöbb rendelkezése szeptember 1-jétől, egyes pontjai pedig 2012. január 1-jétől hatályosak.

Címkék: szociális segély, Pintér Sándor, álláskeresés, közmunka, munkanélküliség, politika