A Fidesz frakcióból mindenki igent mondott, a többi képviselő nemmel voksolt. A polgármester úgy összegzett: ez felelősségteljes döntés volt, mert az a dolga a városnak, hogy versenyképes tudást biztosítson a diákjainak.

Név szerint szavaztak a képviselők a Toldi iskola jövőjéről. Előtte azonban másfél órát vitáztak róla.

- Ma senki nem tud arra válaszolni, hogy a Toldi helyett miért nem a Munkácsy, miért nem a Táncsics, és ezzel megpróbálják felborítani azt a szolidaritást, ami egyébként megvan a középiskolák között - mondta Lamperth Mónika (MSZP).

- Azon kellene elgondolkodni, hogy miért történt a közoktatás gazdasági kivéreztetése az elmúlt 8 évben - jegyezte meg Giber Vilmos (Fidesz).

- Nézzük meg, hogy honnan fognak elfogyni a gyerekek, melyik osztályokra nem lesz szükség. Azokat a rendszereket változtassuk meg, szervezzük át vagy éppen adott esetben zárjuk be - érvelt Felder Frigyes (LMP).

A polgármester hangsúlyozta: mindent alá kell rendelni a foglalkoztatás bővítésének. A képviselők felelőssége, hogy ne legyenek a mostani diákokból munkanélküliek.

- Minden egyes iskolánknak a versenyképes tudást kell átadnia, ez pedig közös felelősségünk - hangsúlyozta Szita Károly Kaposvár polgármestere. - Közös felelősségünk azért, mert bármit hozzon az élet, egyetlen egyet nem tehetünk meg, hogy időben ne gondoskodjunk gyermekeinkről, akik pár év múlva kenyérkeresők lesznek.

Hangsúlyozta: nem zár be a Toldi iskola. Az általános iskola a Kodály központi iskola, a gimnázium pedig a Munkácsy irányítása alá kerül. Megmaradhat kihelyezett formában a dráma, ének és a kommunikáció tagozat is.

- Ősszel ott lesz az évnyitó, aki beiratkozik, ott fog leérettségizni - tette hozzá Mihalecz András, a Fidesz frakvióvezetője. - Aki az általános iskolába iratkozik be, az ott fogja befejezni a 8 általánost. És ez egészen addig így fog menni, amíg a szülők oda beíratják a gyerekeiket.

A közgyűlés arról is döntött, hogy a gimnáziumoknak, a sportintézményeknek és a szakképző iskoláknak egy közös gazdasági irányítása lesz. Az általános iskoláknál ugyanis ez már bevált.

Címkék: önkormányzat, Toldi, képviselők, közgyűlés, Szita Károly, politika