Szeptember 30-ig hirdetett pláza és hipermarket építési moratóriumot az ország egész területén a Lehet Más a Politika. A helyi termelőkért és kereskedelemért szerdán törvényjavaslatot is benyújtottak a parlamentben.

- Az elmúlt 20 évben szabályozatlanul, össze-vissza és közösségi kontroll nélkül épültek a különböző plázák és hipermarketek. Ennek kifejezetten rossz hatása van a helyi gazdaságra, szembesültünk azzal, hogy a városközpontok kiürültek, kiskereskedelmi egységek, családi vállalkozások bezártak, tönkrementek - mondta Szabó Rebeka országgyűlési képviselő (LMP).

Azt javasolják: ne csak az önkormányzatok dönthessenek kereskedelmi egységek épüléséről. Kerekasztalt létesítenének egy-egy beruházás előtt. Az LMP kaposvári szervezete helyi akciótervet dolgozott ki, mert úgy vélik: a somogyi megyeszékhelyen a legsúlyosabb a probléma. Ezen a térképen jelölték a belvárosi multikat.

- Szeretnénk a helyi őstermelőknek lehetővé tenni, hogy a lehető legkevesebb adminisztratív, illetve szabályozási eszközzel saját termékeiket a saját házuk előtt árulhassák és olyan információs rendszert akarunk létrehozni, hogy a helyi vállalkozók tudomást szerezhessenek, hogy milyen helyi közbeszerzések vannak - mondta el Kutas Viktor az LMP Somogy megyei koordinátora.

Alapvetően nincsenek a bevásárlóközpontok ellen. De olyan feltételeket támasztanának velük szembe, amik nem zsigerelik ki a helyi vállalkozókat, tette hozzá Kutas Viktor.

Címkék: Kutas Viktor, multi, országgyűlési képviselő, moratórium, pláza, LMP, politika