komrhiv1

A kormányfő beszédet mond a rendezvényen, amelyen Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter és Szabó Erika államtitkár is részt vesz. A kormányhivatalok a fővárosi és a megyei közigazgatási hivatalok jogutódaként jönnek létre, ahová a területi államigazgatási szervek egy részét is integrálják.

kormhiv14

Január 3-tól 300 munkatárssal, az ország 29 pontján megkezdik munkájukat az úgynevezett kormányablakok, vagyis ügyfélszolgálatok, amelyek feladata a területi közigazgatási ügyek intézésének egyszerűsítése. A somogyi kormányhivatal a Megyeházán kap helyet, ahol a jelenlegi közigazgatási hivatal mellé további 14 szerv is csatlakozik. Információnk szerint ezeknek a szerveknek a vezetői megbízottak lesznek, végleges döntés később lesz csak.

Az egyablakos ügyintézés 2013 végétől valósulna meg, most januártól az eddig a minisztériumok irányítása alá tartózó 33 területi szervből 14-nek a feladat- és hatáskörét veszi át a húsz kormányhivatal.

kormhiv2

Juhász Tibor új megbizatása összeférhetetlen alpolgármesteri és képviselői székével, így le kell mondania mindkét tisztségéről 30 napon belül. Ezt követően időközi választást kell kiírni a 12. kaposvári körzetre, amelyet eddig Juhász Tibor képviselt.

kormhiv3

Megkeresésünkre a Fidesz városi szervezetében elmondták: nem döntötték még el, hogy kit indítanak a választókörzetben. Több jelölt is van.

Kérdésünkre Szita Károly polgármester azt válaszolta: egyelőre nem gondolkodott azon,  javasol-e valakit alpolgármesternek Juhász helyére.

Ezt egyébként az önkormányzati ciklus idején, vagyis 2014-ig bármikor megteheti.


Juhász Tibor

1951-ben született Szombathelyen. Érettségi után felvételt nyert a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karára. Államvizsga után, okleveles építészmérnökként építő, tervező cégeknél vállalt feladatai mellett, építész szakmai szervezetekben tevékenykedett, majd Barcs város főépítésze lett. Közéleti tevékenységet a rendszerváltozás kezdetétől vállalt. Kaposvár Megyei Jogú Város Képviselőtestületének 1990-től tagja. 1994-től 4 évig a Városfejlesztési Műszaki Bizottság tanácsnoka, 1998-tól Kaposvár alpolgármestere. 1990-től a FIDESZ városi elnöke, majd 1998-tól a FIDESZ megyei elnök pozícióját tölti be. Nős, egy felnőtt korú leánygyermeke van.

Tisztelt Címzettek!

Ezúton tájékoztatom Önöket, hogy a mai napon a Somogy Megyei Kormányhivatal vezetőjének kinevezése megtörtént. Az erről szóló sajtóközleményt csatoltan küldöm. Kérem, hogy az objektív tájékoztatás jegyében a továbbiakban a  sajtóanyagokban a vezető megnevezésére mindenkor a „kormánymegbízott„ kifejezést használni szíveskedjenek.

Tisztelettel:

Dr. Neszményi Zsolt


hivatalvezető







Címkék: gigahivatal, Juhász Tibor, kinevezés, politika