Az egyesület mintegy 19 %-os támogatottsággal, 21 ezer szavazattal a második helyen végzett. 7.000 szavazattal megelőzte az MSZP-t és kétszer akkora támogatást nyert, mint a Jobbik. Somogyban pedig 3 mandátum jutott a civileket képviselő Somogyért Egyesületnek. A három megszerzett képviselői hely kiosztása név szerint a személyesen elért eredmények alapján a következő:

Két mandátumot Gyenesei István és Ormai István a négy éves ciklus teljes időszakában, míg a harmadikat megosztva 2012. október 1-ig Kövér István, azt követően pedig a ciklus végéig Kiss Szabolcs tölti be a Megyei Közgyűlésben a Somogyért Egyesület képviseletében.

A párt reméli a bizottságokban külső tagként remélhetőleg többen is bekapcsolódhatnak majd a testületi munkába. Személyüket az elnökség fogja megnevezni, de mindez csak a betölthető helyek ismeretében történik meg a közeljövőben.

Címkék: mandátum, Gyenesei István, Somogyért Egyesület, támogatás, politika