15 jelölt szerepel az MSZP somogy megyei listáján
2010-09-09 19:42:09
A sajtótájékoztatón elhangzott: a korábban megkezdett munkát szeretnék folytatni.
A képviselőjelöltek többségét csütörtökön mutatták be. A sajtótájékoztatón elhangzott: a korábban megkezdett munkát szeretnék folytatni. A szocialisták megyei elnöke szerint ugyanis soha nem fejlődött annyit Somogy, mint az elmúlt években.
Kolber István, az MSZP megyei elnöke
Az MSZP az augusztus végi küldöttgyűlésén döntött arról, hogy kiket küldenének a megyei közgyűlésbe. A 15 fős listáról az első tíz jelöltet mutatták be a sajtónak. Az élen Barcs polgármestere, a jelenlegi megyei közgyűlés mszp-s frakcióvezetője, Feigli Ferenc áll. Második a listán Horváth István, fonyódi kollégiumigazgató, a harmadik pedig a közgyűlés alelnöke Sárdi Árpád. Őket követik a sorban Sovák Lajos, dr. Baksai Ferenc, Gelencsér János, Kartali Erzsébet, Csendesné M. Ibolya, dr. Karabinszky Gyula és Harangozó Gábor. A szocialisták szerint az eddigi tisztességes, becsületes és korrekt munkát kell folytatniuk.
- Ennyi fejlesztés soha nem történt Somogyban. Erre szeretnénk alapozni az elkövetkező időszak munkáját, folytatva a fejlesztésekkel kapcsolatos tevékenységeket - közölte Kolber István, az MSZP megyei elnöke.
A megyei elnök arról nem kívánt nyilatkozni, hogy szerinte hány képviselő jut be a 16 fős megyei közgyűlésbe.
Szóljon hozzá Ön is!
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.
Bejelentkezéshez kattintson ide, ha még nem regisztrált, megteheti itt.



Hozzászólások:
tibiti @ 2010-09-10 16:27
Talán kettő ?
Csak azt nem tudom mit akarnak még fejleszteni ? saját háztájiukat.