lista


A Fidesz több egyéni képviselőt indít a megyében, mint a többi párt együttvéve. Az előzetes adatok alapján a második helyre a Jobbik jött fel, megelőzve az MSZP-t. Egyebek között ez derül ki a választási iroda nyilvántartásából. Ma délután járt le a megyei közgyűlési és a kompenzációs listák leadásának határideje. Somogyban 3 párt és két civil szervezet tudott megyei közgyűlési állítani. A képviselők száma mindenütt kevesebb lesz, mint az előző választásnál. Hogy mennyivel, annak összesítése most zajlik.

Dr. Vörös Tamás a Területi Választási Iroda vezetője elmondta: az idevonatkozó törvénymódosítás értelmében csökkentésre kerültek a képviselők számai a testületekben, ennek megfelelően mindenütt kevesebb képviselő kerül megválasztásra, mint a korábbi ciklusban.

fideszlista


A Fidesz listáján minössze az szembeötlő, hogy Schmidt Jenő nem került be az első 10-be. Az elemzések szerint innen juthatnak be a legtöbben a közgyűlésbe.

mszplista


Az MSZP soraiból a 4. helytől már bizonytalan a bejutás. Így a 11. helyen álló Suchmann Tamás biztosan nem lesz tagja a megyegyűlésnek sem.

jobbiklista


A Jobbiknak a választási iroda által elfogadott listáján már nem szerepel Futó Tibor elnök. Mint korábban elmondtuk, a párt két listát nyújtott be. Az ügy most fellebezés alatt van. A 10 ezer alatti településeken az MDF-nek, az SZDSZ-nek és az LMP-nek sem sikerült a listaállítás.

somogyertlista


A Somogyért Egyesület listáját Gyenesei István vezeti. És civil szervezetként a Somogy Polgáraiért Egyesület is indítja jelöltjeit. Somogy 245 településén összesen csaknem 3 ezer képviselőt állítottak a pártok és civil szervezetek. Az előzetes adatok szerint a Fidesz egyedül több egyéni képviselőt indíthat, mint a többi párt együttvéve. Az LMP csak Kaposvár körzeteiben lesz jelen. A politológusok szerint szembetűnő, hogy az MSZP-nek mintegy feleannyi képviselőjelöltje van, mint a Jobbiknak.

Návai Zoltán politológus hozzátette: 2006-hoz viszonyítva több jelölt nem vállalta fel, hogy az MSZP színeiben indult, ezért valamilyen civil szervezet képviseletében indul.

lista2


Somogyban több mint 660-an szállnak versenybe a polgármesteri tisztségekért. Érdekesség, hogy a 245 településből 34-ben már biztos a polgármester személye. Ott ugyanis csak egy jelölt van. A legtöbb helyen, 93 településen 2 küzdenek. De akad, ahol 8-9 jelölt is indult.

rinyabes


A választási iroda honlapján látszik: a ország egyik legszegényebb településén, a 176 lakosú Rinyabesenyőn 9 polgármesterjelölt van. A városok közül pedig Balatonbogláron szállnak a legtöbben ringbe: 6-an. Ma Somogy 10 ezer feletti lakosú városaiban a kompenzációs lista leadásával egyidőben kisorsolták a kisebbségi önkormányzatok szavazólapi sorrendjét is.

A Kapospont internetes portálunkon szavazók jelentős többsége arra számít, hogy elsöprő Fidesz-győzelem várható az önkormányzati választásokon. Az esélyeket és a várható következményeket elemezzük a Kapos Televízió kedd esti Fórum című műsorában politológus segítségével. Önök is elküldhetik kérdéseiket!

Címkék: egyéni képviselő, Fidesz, Somogyért Egyesület, Vörös Tamás, párt, MSZP, lista, képviselő, politika