MSZP


Ez idő alatt beszél Lendvai Ildikó távozó pártelnök, Simon Gábor, a választmány elnöke és Martin Schulz, az Európai Parlament szocialista képviselőcsoportjának a vezetője. Ez után Katona Béla, a párt jelölőbizottságának (jeb) elnöke javaslatot tesz az MSZP új elnökének megválasztására, majd Mesterházy Attila elmondja programbeszédét. A több mint négyszáz kongresszusi küldött ezt követően választja meg az új elnökségi tagokat és tisztségviselőket sima többséggel, titkos szavazáson - értesült az MTI.

A kongresszus várhatóan dönt arról, hogy az eddigi két elnökhelyettes helyett egyet, a három alelnök helyett pedig csak kettőt válasszanak. Az elnökség létszáma várhatóan 15-ről 10-re csökken. A jelölési folyamat a múlt szerdán zárult le, az ajánlásokat a jeb összesítette. Jelöltté az válhatott, akit a testület tagjainak legalább egyharmada támogatott. A pártelnöki posztra Mesterházy Attila az egyetlen jelölt.

Az elnökhelyettesi posztra Molnár Csaba korábbi kancelláriaminisztert, Balogh András nagykövetet és Szabó Imre korábbi környezetvédelmi minisztert javasolják. Az alelnöki posztra hat jelölt van: Balogh András és Szabó Imre mellett Gúr Nándor, Kovács László volt uniós biztos, Juhász Ferenc és Szabadkai Tamás. A választmányi elnöki posztra Simon Gábor, a testület jelenlegi vezetője az egyetlen jelölt.

A 10 elnökségi helyért 26-an mérkőznek meg a kongresszuson: Bárándy Gergely, Harangozó Tamás, Katona Tamás, Teleki László, Kertész Krisztián, Csabai Lászlóné, Török Zsolt, Márton Roland, Szabadkai Tamás, Kunhalmi Ágnes, Havas Szófia, Herczog Edit, Juhász Ferenc, Kovács László, Korózs Lajos, Lukács Zoltán, Orosz Sándor, Puch László, Szabóné Müller Tímea, Szakács László, Szanyi Tibor, Szentgyörgyi József, Szitka Péter, Varga László, Nyakó István, és Winkfein Csaba.

Azok közül, akiket jelöltek valamilyen tisztségre vagy elnökségi tagnak, nagyjából ötvenen nyilatkoztak úgy, hogy nem vállalnak tisztséget. Közéjük tartozik Gyurcsány Ferenc, Hiller István, Lendvai Ildikó, Katona Béla, Kiss Péter, Lamperth Mónika, Szekeres Imre, Veress János, Mandur László, Szili Katalin, Tóbiás József, Iváncsik Imre és Ujhelyi István.

 

Címkék: Ujhelyi István, Csabai Lászlóné, Molnár Csaba, Veress János, Szabó Imre, Iváncsik Imre, Márton Roland, Török Zsolt, Herczog Edit, Gúr Nándor, Bárándy Gergely, Teleki László, Tóbiás József, Puch László, Lukács Zoltán, Nyakó István, Martin Schulz, Lendvai Ildikó, Korózs Lajos, Juhász Ferenc, Mandur László, Katona Tamás, Kunhalmi Ágnes, Havas Szófia, Simon Gábor, Kertész Krisztián, Szabóné Müller Tímea, Szitka Péter, Szakács László, Szabadkai Tamás, Harangozó Tamás, Winkfein Csaba, Szentgyörgyi József, Katona Béla, Orosz Sándor, Szili Katalin, Hiller István, Szanyi Tibor, Balogh András, Szekeres Imre, Kiss Péter, Mesterházy Attila, Gyurcsány Ferenc, Európai Parlament, Varga László, Kovács László, Lamperth Mónika, MSZP, politika