közgyűlés

A Fidesz szerint ennek az állami elvonások az okai. Az ellenzék szerint a rossz gazdálkodás.

Esküt tettek pénteken a területi és az egyéni választókerületi választási bizottság tagjai.
Aztán rendhagyó módon folytatódott a közgyűlés. Az elnök negyedórás előadásban foglalta össze az elmúlt négy év pénzügyi nehézségeit a költségvetés megszavazása előtt.

Elhangzott: 1,2 milliárdos hiánnyal vette át 2006-ban az új közgyűlés a megye ügyeit. Azóta 13 milliárddal csökkent az önkormányzat állami támogatása. Gelencsér Attila elmondta: a megye pályázatokon is csekély összeget mindössze 25 millió forintot nyert. Kevesebbet, mint például más somogyi városok.

Ezért a hatmilliárdos kötvénykibocsátás is indokolt volt. Aminek eddig csaknem a felét működésre költötték - tette hozzá.

A 2010-es költségvetés vitája ezután elmaradt. Az MSZP frakció nemmel szavazott. Feigli Ferenc, az MSZP-SZDSZ frakcióvezetője szerint Gelencsér Attila bevezetője késztetett minket arra, hogy ne fejtsük ki szakmai állaspontunkat a költségvetéssel kapcsolatban. A frakció átcsoportosításokkal szerette volna jobbá tenni a költségvetést.

A Somogyért sem támogatta a rendeletet. Gyenesei István, a Somogyért Egyesület frakcióvezetője úgy véli minden időre visszatekintve ez a legbizonytalanabb költségvetése a megyének. Úgy véli a költségvetés az intézményeket sújtja, illetve eladósítja a közgyűlést.

Gyenesei István hozzátette: a megszorítások azért sem fogadhatóak el, mert szerinte a megyei önkormányzat hivatalát és a közgyűlést nem érinti.

A Fidesz szerint a körülményekhez képest nagyon jó költségvetést fogadott el a közgyűlés. Az elnök szerint nem véletlen, hogy vita és hozzászólások nélkül szavaztak az ellenzéki képviselők. Gelencsér Attila kiemelte: attól akadt el a szavuk, hogy a tényekkel és az igazsággal nem tudnak mit kezdeni.

- Azzal vitatkozni nem lehet, hogy meghaladja a 13 milliárd forintot az az elvonás, amit a szocialista országgyűlési képviselők csak a Somogy megyei önkormányzat tekintetében megszavaztak.    

A megye 18 milliárdból gazdálkodik idén. Ebből 10 milliárd a kórház, 8 milliárd az önkormányzati intézmények támogatása. Három milliárd a hiány.

A többség azt is megszavazta, hogy újabb 21 főt elbocsátanak az intézményekből.

Címkék: Feigli Ferenc, Gyenesei István, Gelencsér Attila, közgyűlés, politika