Jégcsarnok

A Városházán úgy reagáltak: elrendelték a felügyeleti vizsgálatot, a rendőrség is nyomoz, de ha az MSZP akarja, lehet még egy vizsgálat is.

Zsoldos Róbert MSZP-s önkormányzati képviselő aggályát fejezte ki, hogy a kaposvári Jégcsarnoknál történt sikkasztás ügyében felelősség terheli a fideszes Dér Tamást, a Sportcsarnok igazgatóját is. Egyebek között arra kíváncsiak a kaposvári szocialisták, hogyan lehet, hogy évek óta folyik a „zsebre dolgozás" egy kaposvári intézményben és a közvagyonért felelős Dér Tamás ebből semmit nem vesz észre, ráadásul úgy, hogy a jégcsarnokban eközben emberek dolgoztak, és költségek merültek fel. Zsoldos Róbert azt gyanítja, hogy a Fidesz indítja Dért a választási listán és ezért nem kezdeményezték a felelősségének vizsgálatát a közgyűlés előtt. A politikus egyebek között kifogásolta a szervezeti és működési szabályzat hiányosságait is.

A Városháza a következőképpen reagált a szocialista okfejtésre:

A Sportcsarnok vezetője elbocsátotta a dolgozót, saját hatáskörében elrendelte a belső vizsgálatot, és feljelentést tett a rendőrségen. A nyomozás jelenleg is folyik. A polgármesteri hivatal is elrendelte a felügyeleti vizsgálatot. Ha az MSZP mindezeken kívül még vizsgálóbizottságot is szeretne, az elől sem zárkóznak el. A hivatalos válaszon kívül az egyik városházi illetékes megjegyezte: „azért az figyelemre méltó, hogy amikor civilekről van szó, a szocialisták vizsgálóbizottságot kérnek és boszorkányüldözésbe kezdenek, amikor viszont MSZP-s politikusokról, akkor szeretik magukat a törvények fölé helyezni.”

 

MSZP: felelőst

MSZP: felelőst!

 

Önkormányzati vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi az MSZP kaposvári frakciója a Jégcsarnoknál történt sikkasztás ügyében. A Városházán úgy reagáltak: elrendelték a felügyeleti vizsgálatot, a rendőrség is nyomoz, de ha az MSZP akarja, lehet még egy vizsgálat is.

 

 

A Városháza tájékoztatója:

A Sportcsarnok vezetője elbocsátotta a dolgozót, saját hatáskörében elrendelte a belső vizsgálatot, és feljelentést tett a rendőrségen. A nyomozás jelenleg is folyik. A polgármesteri hivatal is elrendelte a felügyeleti vizsgálatot. Ha az MSZP mindezeken kívül még vizsgálóbizottságot is szeretne, az elől sem zárkóznak el. A hivatalos válaszon kívül az egyik városházi illetékes megjegyezte: „azért az figyelemre méltó, hogy amikor civilekről van szó, a szocialisták vizsgálóbizottságot kérnek és boszorkányüldözésbe kezdenek, amikor viszont MSZP-s politikusokról, akkor szeretik magukat a törvények fölé helyezni.”

Címkék: Jégcsarnok, Dér Tamás, MSZP, Fidesz, politika