Gyurcsány Ferenc egykori minisztere mindent megtanult korábbi főnökétől. A választás és az azt követő elszámoltatás felé haladva a megtanult “trükkök százaiból” most ismét alkalmazni szeretne egyet: az emberek kábítását, amikor éles kirohanást intéz a város polgármestere és a Fidesz ellen.

Lamperth Mónika az elmúlt évtizedben mindent megígért a kaposváriaknak. Négysávos utat az M7-es autópályáig, korszerű vasutat, munkahelyteremtést, lakástámogatást, nyugdíjemelést, segítséget a városnak s még sorolhatnánk, hiszen ezeket írásban is “garancialevéllel” rögzítette.

Ezzel szemben Lamperth Mónika nem Kaposvárt, a kaposváriakat képviselte az Országgyűlésben, hanem Gyurcsány Ferencet. Ennek köszönhetően csökkent a nyugdíj, csökkent a kismamák Gyes-e, de nőttek az adók, nőtt a munkanélküliség, bevezették a vizitdíjat, a kórházi napidíjat, a tandíjat. Lamperth Mónika szerepet játszott az ország szinte teljes eladósításában, a fiatalok lakásvásárlási támogatásának megnyirbálásában, a távfűtési támogatás megszűntetésében, és “néma cinkosként” részese volt a milliárdos végkielégítések kifizetésének, az ország nyakába zuhanó BKV-botrányak, a MÁV szétdarabolásának (miközben Somogyban vasútvonalakat szűntettek meg és síneket szedtek fel.). A volt Gyurcsány-miniszter egyetlen munkahelyet nem hozott a városba, sőt, az Országgyűlésben is kizárólag negatív színben beszélt az őt odaküldő városról, miközben Kaposvár az Év települése lett Magyarországon.

Lamperth Mónika most számokat közöl, miként tették azt a Gyurcsány-kormány idején 2006-ban, négy esztendővel ezelőtt is. Olyan számokat, amelyekről Gyurcsány Ferenc az elhíresült ősződi beszédben trágár módon vágta az ország képébe, hogy “Hazudtunk reggel, éjjel meg este…” Lamperth Mónikáék elmúlt nyolc éves tevékenysége szégyent hozott Magyarországra, a magyarokra és Kaposvárra is. A világ csődhelyzetről, hazudozó miniszterelnökről és véresre vert emberek képeiről hallott országunkról, miközben az itt élők napi megélhetési gondokkal, munkanélküliséggel, éhező és fázó gyermekek, idősek, betegek bajaival volt és van tele.

Ezt a szégyent le fogjuk mosni az országról, a magyarokról, Kaposvárról, mert az embereknek elegük van a Gyurcsány-korszakból, elegük van a hazugságokból.

Változást akarnak!

Rodolfón annak idején legalább lehetett szórakozni. Lamperth Mónika pedig azt hiszi, hogy velünk, választókkal, Kaposváriakkal lehet szórakozni.

Nem dőlünk be az újabb trükköknek!

Véget vetünk a Gyurcsány-korszaknak!

Juhász Tibor

A FIDESZ Somogy megyei elnöke

Címkék: politika