Ebben az szerepelt: az Ugarde KFT 31 milliárdos fejlesztést valósít meg, ahol 2014-től 960 ember dolgozott volna. A megyei közgyűlés elnöke szerint Taszár mostani helyzete egy gyenge kormány, súlytalan kormányemberének óriási kudarca.

A vagyontanács döntése még megváltoztatható, mert a pályázati ajánlati kötöttség még fennáll- mondta pénteki sajtótájékozatóján Kolber István. Az ajánlati kötöttség azt jelenti, hogy mindkét félnek kötelessége megkötni a szerződést.

A miniszterelnöki megbízott elmondta, sem ő, sem Bajnai Gordon nem felettese a vagyongazdálkodási tanácsnak. Így a döntését csak maga a szervezet változtathatja meg. A vételár-hátralék fizetési 60 napos határidő január 18-án járt le, a pályázatot ezért nyilvánították érvénytelennek. Kolber István ma azt mondta, ezeket a határidőket nem szokták ennyire szigorúan kezelni, bár ezt kormányrendelet szabályozza.

- Ez itt egy nagyon fontos regionális társadalmi érdek a mai válságos időszakban. - mondta Kolber István, Taszárért felelős miniszterelnöki megbízott. - Befektetők,  akik 23 milliárd forintot hoznának az országba, nagyon kevés van-hogy ennek a súlyát éppen az adja meg és nem pedig a jogi vonatkozása.

A politikus hétfőn számol be az eseményekről a miniszterelnöknek. A megyei közgyűlés elnöke pénteki sajtótájékoztatóján a történtekre reagálva elmondta: Kolber Istvánnak hat éve volt, hogy a taszári reptér hasznosításáért tegyen, mégsem történt semmi. Gelencsér Attila így fogalmazott:
- Van egy kormányhivatal, van egy kormányember és egy kormányrendelet, a közös halmaz köztük a kormáyn, vagyis egyértelmű a vélemény-ez nemcsak az enyém, hanem a somogyiaké, és akik tisztán látnak és gondolkodnak ebben a tárgyban - egy gyenge kormány, súlytalan kormányemberének óriási kudarca. A baj az, hogy ennek levét mi somogyiak isszuk.

Címkék: politika