Lamperth

Lamperth Mónika szerdai sajtótájékoztatóján az új rendszer előnyeit mutatta be a média megjelent képviselőinek. Ahogy a politikus elmondta, a kormány célja az volt, hogy a válság hatásait úgy enyhítse a lakosság körében, hogy ezzel egyidejűleg – az adócentralizációt is csökkentse. Ez a döntés azt is megmutatja, hogy valótlanok azok az ellenzéki vádak, amelyek azt sugallják a választóknak, hogy a kormány adóemeléssel kompenzálná a gazdasági visszaesést.

A képviselő-asszony hangsúlyozta: A szuperbruttó bevezetése az átlagos jövedelemmel rendelkezőknél, akár egy havi pluszjövedelmet is jelenthet az érintetteknek. Nem elhanyagolható az a tény sem, hogy az adózók több mint 90 százaléka az alsó adókulcs alapján adózik. Fontos elmozdulást mutat az is, hogy ezzel az adó-változással azok járnak jól, akik dolgoznak, vagyis egy újabb elem, amely munkára sarkalja a jelenleg igen magas inaktív réteget. Az kell, hogy többen dolgozhassanak, aki dolgozik, többet keressen, és hogy többen fizessenek kevesebb adót.

A képviselő-asszony konkrét példákon keresztül mutatta be a jövedelemváltozásokat:

Éves bruttó bér Nettó bér 2009 Nettó bér 2010 Többlet 2010-ben

858 000 Ft 693 780 Ft 708 098 Ft 14 318 Ft

2 400 000 Ft 1 502 580 Ft 1 655 040 Ft 152 460 Ft

3 600 000 Ft 2 034 000 Ft 2 225 880 Ft 191 880 Ft

A példák jól mutatják, hogy már viszonylag alacsony jövedelem mellett is érezhető a változás.

Lamperth kitért arra, hogy több megkeresés érkezett hozzá a Kaposi Mór Oktató Kórházból. A munkavállalók ott arra panaszkodtak, hogy meglepő módon, „kevesebb pénz volt a borítékban”, mint tavaly. Az adatok ellenőrzésénél kiderült, hogy az érintettek, egy félreértelmezett információ miatt, az idei évben lemondtak arról, hogy havonta kapják meg az őket megillető adójóváírást. Az így korrigált összeg már egyértelműen magasabb volt a 2009-es összegnél. Aki esetleg hasonlóan járt, a munkáltatójánál kell jeleznie, hogy igényli a havi jóváírást, és az már a következő hónapban jelentkezik a számláján.

Kaposvár, 2010. február 10.

Címkék: politika