Választás

A századvég legfrissebb felmérése szerint már a nyugdíjasok sem hisznek a szocialistáknak. Most, hogy éppen a nyugdíjreform és a svéd modell bevezetése van terítéken a kampányturnékon, a halmozottan érzékeny nyugdíjasok is szóhoz juthatnak végre. Úgy ír ezekről a sajtó, mintha eddig a kutyát sem érdekelte volna ez a réteg, illetve szitok szóként szerepelne: nyugdíjas.

A kutatás szerint közel kétszer annyian vannak azok, akik szerint inkább a Fidesz őrizné meg a nyugdíjak értékét (30 százalék), mint akik szerint erre inkább egy szocialista kormány alatt lenne esély (16 százalék).

A magukat szocialista szavazónak vallók kevesebb, mint egyharmada (29 százaléka) volt azoknak az aránya, akik szerint az MSZP állítása az igazságot tükrözi. Szavazóik 36 százaléka szerint viszont pártjuk nem mond igazat nyugdíj-ügyben. A bizonytalan szavazók 43 százaléka sem hisz az MSZP-nek, s mindössze 12 százalékuk szerint képzelhető el, hogy a Fidesz az MSZP által előre vetített irányban fog változtatni a nyugdíjrendszeren.

Návai Zoltán politikai elemző szerint az eddigi választásoktól eltérően szembeötlő, hogy ilyen nagy szakadék még nem volt a két nagy párt között, illetve rövid idő alatt markánsan megjelent egy harmadik párt, a Jobbik, amely biztos befutónak tekinthető.

Az okokat elemezve a teljesség igénye nélkül tanulmányában megemlíti, hogy a túlígérgetés politikája visszaütött az MSZP-re, pl. 13-ik havi nyugdíj bevezetése, majd megvonása, dübörög a gazdaság, 20%-ra levisszük az ÁFÁ-t, majd visszaemeljük 25%-ra …. és még vérmérséklete szerint sorolhatja mindenki.

Mindezek most ütnek vissza. A politikai elitnek be kell fejeznie a megígértük, megígérjük, meg fogjuk ígérni politikáját, mert a választók már mást várnak, legfeljebb a politikai elit még ezt nem hiszi el.

A neten már fellelhető egy civil kezdeményezés, amelyet 2009. október végén indított el egy fiatal közgazdászokból álló társaság "Mit ígérnek?" címmel. Céljuk a 2010-es országgyűlési választások kampányának pártatlan követése, amely csak akkor lehet hiteles, ha a nyilvánosság lehető legnagyobb bevonásával, értékelési módszereink mindenki számára követhető és átlátható bemutatásával valósítjuk meg.

A honlap célja ezért kettős: itt közölik eredményeiket, és itt mutatják be az eredményekhez vezető számításokat is, fórumot teremtve az értékelésünk és módszerünk megvitatásának is.

Címkék: politika