ürlap

Gyenesei István (Somogyért) egy kaposvári 105 négyzetméteres társasházi lakás tulajdonosa résztulajdonosa. Továbbá egy 94 négyzetméteres lakás hatodrészének is birtokosa. Balatonfenyvesen egy 45 négyzetméteres üdülő és a hozzátartozó 458 négyzetméteres telek harmadának gazdája. Hévízen pedig egy 44 négyzetméteres üdülő felének a tulajdonosa. Továbbá Kaposváron egy 7320 négyzetméteres művelési ág alól kivett terület 9/12-e, valamint egy 2760 négyzetméteres területe is van. Rinyaújnépen 12,81 hektár résztulajdonosa, Továbbá a Babócsai közösségi épület 5 százalékos résztulajdonosa. Egy 11 éves Daewoo Lanos van a nevén. A megyei önkormányzattól bruttó 90 ezer forintot kap havonta, miniszterként április 15-ig átlagosan 403 ezer forint bruttó összeget kapott. Ingatlanai bérbeadásából átlagosan havi 308 ezer forint bevétele származik. Hátszél Kft-ből átlagosan 58 ezer forint üti a markát havonta. A Rinya-Dráva Szövetségben betöltött szerepéért havi 30 ezer forint illeti meg. Egyedi alkotásainál felsorolta három gyermekét és immár unokáját. Tavaly még csak három gyermek nagypapájaként szerepelt a bevallásban. Gyüjteményei között a barátait és a saját főzetésű pálinkagyűjteményét is felsorolta.

Heintz Tamás
(Fidesz) szintén szűkszavúan fogalmazott. A fideszes országgyűlési képviselő egy bakonybéli 1500 négyzetméteres ingatlan és a rajta álló 270 négyzetméteres ház felének tulajdonosa, melyet üdülőként használ a család. Autóját sem cserélte le, egy 2002-es Passatja van, melyet 2006-ban vásárolt. Csaknem 3,4 millió forint hitellel rendelkezik. Önkormányzati képviselőként bruttó 153.900 forint havi fizetést kap.

Herényi Károly (MDF) Balatonföldváron egy 360 négyzetméteres ingatlannal és a rá épített 156 négyzetméteres ikerház felével rendelkezik. Egy Volvo XC 90-es terepjárója van, továbbá egy Alfa 32 vitorlás kishajója. Kétmillió forintot takarított meg a takarékbetétben, de 13 millió forintos pénzintézettel szembeni tartozása van. Céges autóként egy ötmillió forintos Skoda Octaviát használ.

Kolber István (MSZP) egy 1079 négyzetméteres kaposvári ingatlannal és a rajta álló 260 négyzetméteres ikerház 5/20-ad részével rendelkezik. Budapesten egy 28 négyzetméteres társasházi lakás felének tulajdonosa. Szintén felerészben birtokol egy balatonföldvári 53 négyzetméteres társasházi lakást. A Desedán pedig egy 800 négyzetméteres zártkert felerészét birtokolja. Egy Renault Twingo és egy Hyundai van a nevén. 32 ezer forintnyi MOL részvénnyel és csaknem 528 ezer forintnyi különböző OTP befektetéssel rendelkezik. Pénzintézeti számlakövetelése 4,5 millió forint. Pénzintézettel szembeni tartozása 2,5 millió forint. Megyei önkormányzati képviselőként havi bruttó 171 ezer forintot kap.

Lamperth Mónika (MSZP) még mindig egy 82 négyzetméteres kaposvári lakás felével illetve egy bajai 58 négyzetméteres lakás negyedével rendelkezik. Az Aranyszárny G60 biztosításával haláleset esetén 323.900 forintos követeléssel élhet az örökös. Továbbá 36 ezer forintos befektetési jegy birtokosa. Pénzintézeti számlakövetelése egymillió egyszázezer forint, devizában 900 ezer forint.
Cége, a Lamperth Női Karrier-tanácsadó Iroda, melyben száz százalékos tulajdonrésszel rendelkezik. Autója nincs, egy szolgálati Passatot használ.
Ajándékba kapott egy-egy 100 illetve 120 ezer forint értékű festményt.

Suchman Tamás (MSZP) egy 400 négyzetölös ingatlannal és egy 64 négyzetméteres lakóházzal rendelkezik. Ezen kívül egy ugyanekkora szőlő-gyümölcsös, egy erdő illetve egy 24 ezer négyzetméteres szántóföld van a birtokában. Van egy saját tulajdonú 2004-es AUDI A4-ese. 5,8 milliót érő kötvénye és 8,6 millió banki betétje. Bevallásából az nem derül ki, hogy forintban vagy euróban, mert pénznemet nem írt ebbe a sorba. Takarékban 2,6 milliója van. Emellett 3,2 milliós OTP-hitelt is felvett. Ezzel szemben önkormányzati képviselőként 125.856 forintot keres bruttóban. P-Consult Kft-jében 97 százalékos tulajdonrésze van. Egy céges laptoppal, mobiltelefonokkal és egy sim kártyával rendelkezik.

Címkék: Vagyonnyilatkozat, politika, gazdaság