A somogyi megyeszékhely polgármestere a kaposvári modell eredményein keresztül mutatta be, hogy milyen lehetőségeik vannak az egyébként egyre nehezebb helyzetben lévő önkormányzatoknak. Szita Károly ugyanakkor hangsúlyozta: a megoldás kulcsa a kormánynál van, ám az rossz választ ad a gazdasági válságra.

 

- 2003-ban kezdődött az a folyamat, amely során az önkormányzatok teljes egészében elveszítették pénzügyi önállóságukat. Ennek eredményeként a helyhatóságok többsége semmilyen tartalékkal nem rendelkezik, vagyonukat folyamatosan felemésztik a működési költségek. Az állam egyre kevesebb pénzt ad a kötelezően ellátandó feladatok teljesítésére, az elmúlt hét évben több mint 800 milliárd forinttal rövidítette meg az embereket - kezdte előadását a budapesti Gundel étteremben tartott szakmai rendezvényen Szita Károly.

 

Kaposvár polgármestere szerint a válság legyengítve érte az önkormányzatokat, ezért ebben a helyzetben az uniós pályázatok sem jelentenek biztos megoldást, hiszen a települések jelentős része még minimális önerőt sem képes vállalni, a kormány pedig támogatás helyett azt is megvonja, amit eddig nyújtott. Mindezt jól mutatja, hogy az elvileg elnyerhető összegnek csak a töredékét sikerült lehívni.

 

Kaposvár a városfejlesztési terveinek megfelelően - sok más városhoz hasonlóan - már korábban pályázatokat nyújtott be, majd a kirobbanó válság ellenére - vagy éppen azért, előrehozva a beruházásokat - megkezdte az építkezéseket. 2009-ben több mint 9 milliárd forintnyi megrendelést adott a kaposváriakat foglalkoztató vállalkozóknak, hogy ne kelljen elbocsátaniuk dolgozóikat. Ez az intézkedés lett az országosan is híressé vált kaposvári modell alapja, amit az önkormányzat további négy ponttal egészített ki.

 

A kisebb cégeknek nem kell iparűzési adót fizetniük; a város létrehozta a munkahelyteremtést és -megőrzést szolgáló foglalkoztatási alapot; lehetővé vált az adófizetési kötelezettség átütemezése; minden eddiginél többen vehettek részt közmunkaprogramokban.

 

A kaposvári modell sikere megkérdőjelezhetetlen: az elmúlt bő egy évben az önkormányzat 4600 munkahely megteremtésében és megmentésében vállalt szerepet, ennek eredményeként a somogyi megyeszékhelyen az elmúlt időszakban jóval kisebb mértékben nőtt a munkanélküliség, mint az országban.

 

Szita Károly a konferencián hangsúlyozta: a város célul tűzte ki, hogy a válságból győztesen kerül ki, ezért nem az elvonások, hanem a támogatások lehetőségét kereste. Kaposvár polgármestere ugyanakkor hangsúlyozta: a megoldás kulcsa a kormánynál van, ám az rossz választ ad a gazdasági válságra. Ahelyett, hogy adna, folyamatosan elvesz az emberektől. És a bajt tetézte azzal, hogy 2010-ben eddig soha nem látott megszorításokat vezetett be.

Címkék: politika