2020.11.24 - Kedd
Emma
-2ºC / 7ºC
Tiszta égbolt

Borul a költségvetés 2010. Január 12. - Kedd 19:00 | Címkék: Politika

Ha a költségvetést nem vonják vissza, akkor a megyei intézmények közül sok működésképtelenné válik - mondta kedden a Somogy megyei közgyűlés elnöke.

Gelencsér Attila sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy a megye csaknem 10 milliárddal kevesebb támogatást kapott 2006 óta. Idén pedig csak annyit adnának, mint 8 éve. A megyei intézmények nem tudnak már min spórolni.

A múzeumban idén árat emeltek, de ez nem oldja meg a problémákat. Amin lehet már spóroltak, ezért voltak zárva például a karácsonyi ünnepek alatt, hogy addig se kelljen fűteni. Az igazgató azt mondja, létszámot sem tudnak csökkenteni, mert már így is a működőképesség határán állnak.
Költő László, a Somogy megyei Múzeumok Igazgatóságának igazgatója a következőket mondta:
- Volt egy nagy arányú leépítés, ami elment véleményem szerint akkor a végső határig és az új szabályzók szerint ha ezt tovább folytatnák, szakmailag sem felelhetnénk meg az új törvényi előírásoknak.

Megyehiány


Ez nem csupán a múzeumban probléma. A többi intézményben is hasonló a helyzet. A feladatok megmaradtak, de nem adnak annyi pénzt, amennyiből ezt meg lehet oldani-hangzott el a keddi tájékoztatón. 2006 óta csaknem 7 milliárd forint hiány keletkezett a megye költségvetésében, mert egyre kevesebb állami támogatást kaptak, míg a feladatokra az infláció miatt egyre többet kellett fordítani. Az idei költségvetésben pedig annyi pénzt adnának az önkormányzatoknak, mint 2002-ben.

Somogy megye majd' 919 millióval kapna kevesebbet, mint tavaly. Az oktatásban 213 millióval, a gyermekvédelemben 142 millióval kevesebből kell gazdálkodni, a közművelődési feladatokra 54 millióval, az adóbevételekből több mint félmilliárddal kevesebb  jut a megyének. A kiadások és bevételek között pedig csak papíron tudnak egyensúlyt teremteni -mondta a közgyűlés elnöke. Gelencsér Attila elmondta: ezt a látszólagos egyensúlyt néhány hónapig elhordozzák a hátukon, csak az év végén, vagy az év második felében összedőlnek a költségvetések, nemcsak a megyében, a településeken és a városoknál úgyszintén. Szerinte az egyetlen megoldás az lenne, ha visszavonnák a költségvetést.

Vissza az előző oldalra

Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket, "cookie"-kat használ.
A böngészés folytatásával jóváhagyja a sütik használatát. Bővebb információ

Bezárás