Az ENSZ Közgyűlés 74-49 arányú szavazattal, 59 tartózkodással megerősítette a Harmadik Bizottság egy hónappal korábbi határozatát, amely mély aggodalmát fejezi ki emberi jogok nagymértékű folyamatos és ismételt megsértéséért az Iráni Iszlám Köztársaságban.A felsorolt visszaélések között szerepelnek a júniusi elnökválasztást követő elnyomó intézkedések, a kínzás alkalmazása, a törvényes jogokkal való visszaélés, a nők erőszakos elnyomása, valamint olyan kisebbségekkel szembeni növekvő diszkrimináció , mint arabok, azeriek, balucsok, kurdok, keresztények, zsidók, szufik, szunnita muszlimok és védőik.A dokumentum külön foglalkozik Irán legnagyobb nem-muszlim vallási kisebbsége, a 300 ezer fős bahá’í közösség üldözésével és az őket érő támadásokkal, melyek az államilag támogatott médiákból érik őket, illetve a kormány felől, mely ellenőrzi tevékenységeiket, önkényesen letartóztatja a hívőket, és megakadályozza a bahá’í fiatalok egyetemre való felvételét, valamint a bahá’iok munkavállalását, mellyel gazdasági értelemben is teljesen ellehetetleníti helyzetüket.Az ENSZ határozat aggodalmát fejezi ki a hét bahá’í vezetőért is, akiket több mint másfél éve tartanak fogva, vádemelés és jogi képviselőikkel való kapcsolatfelvétel nélkül.Két, elhalasztott időpont után, 2010. január 12-re tűzték ki az informális bahá’í vezetőség elleni tárgyalás napját, mint ahogy erről a védőügyvédek, a Nobel-békedíjas Shirin Ebadi és Abdolfattah Soltani értesültek.A nemzetközi nyomás eddig megakadályozta az iráni bahá’í közösség teljes kiirtását. A legfrissebb fejlemények:Az új-zélandi parlament december 9-én elfogadott egy javaslatot, melyben kifejezi aggodalmát az iráni kormány felé a bahá’iok üldözésével kapcsolatban és támogatják a témában született ENSZ határozatot.Az USA kongresszusának mindkét háza új határozatot fogadott el, mely elítéli az iráni kormányt a bahá’í kisebbség állam általi üldözéséért és nemzetközi emberi jogi egyezmények folyamatos megsértéséért. Az USA kongresszusa 1982 óta a 11. alkalommal szólal fel az iráni bahá’iok vallási jogaiért. A képviselőház október 22-én, míg a szenátus december 1-én fogadta el a határozatot.

Címkék: politika