Nem, vagy csak az infláció mértékével drágulnak a szolgáltatások árai Kaposváron. Ennél jobban csak a buszjegyárak emelkednek. A város több száz milliót fizet azért a cégeknek, hogy a lakosság terhei jelentősen ne növekedjenek. A csütörtöki közgyűlésen elfogadták Kaposvár jövő évi költségvetésének tervezetét is.

- Elkezdtük a tanévet, mert tudtuk, hogy a költségvetés finanszírozása a következő szeptemberig milyen lesz. Most mit mond a kormány? Meggondoltam magam. Januártól elveszem a pénzt. Elkezdtünk egy tanévet, és jan 1-től megnyírbálja az iskolák költségvetési támogatását. Hát milyen országban élünk? - tette föl a kérdést Szita Károly, Kaposvár polgármestere.

Az elmúlt 20 év legveszélyesebb költségvetését fogadta el a parlament, mondta a polgármester. Kaposvár ezért jövőre 700 millióval kevesebből gazdálkodhat. Az SZDSZ frakcióvezetője szerint komoly pénzügyi nehézségekkel kell szembenéznie Kaposvárnak 2010-ben.

- 31 milliárd forintnál több a kötelezettségvállalás. Ez azt jelenti, hogy Kaposvár teljes működési költségének a két és egynegyed évi összege. A város nem csinál semmit, nem működteti az óvodákat, sem az intézményeket. Ez nagyon aggasztó - háborodott fel Pintér Lóránd, az SZDSZ frakcióvezetője.

A szolgáltatások jövő évi árait is meghatározták.

- Az alapkoncepció mindenképpen az volt, hogy a terheket a minimumra kell szorítani, ami a lakosságot érinti. De a baj az akkora, hogy ezt teljes körűen nem lehet megtenni - tette hozzá Tóth István a Fidesz frakcióvezetője.

Az MSZP egyetért a díjváltoztatásokkal.

- Jobbat nem tudunk, mert itt tartunk, erről szól a történet. Nincs jobb lehetőség, nem tud felvállalni többet az önkormányzat - fogalmazott Jurmann Béla MSZP-s önkormányzati képviselő.

Az önkormányzat több száz millió forint támogatást ad a szolgáltatóknak, ezért január 1-től nem kell a lakosságnak többet fizetnie a vízért és a csatornadíjért, valamint a szemétszállításért sem. A helyi buszjegyárak átlagosan 7,5 százalékkal emelkednek. Az önkormányzati lakások bérleti díja pedig 4,7 százalékkal. A parkolás 4,5 százalékkal kerül többe jövőre, a kéményseprésért 5 százalékkal, a temetkezésésért 4 százalékkal kell többet kiadni.

Az adók mértékét is meghatározták. Jövőre is mentesülnek az iparűzési adó alól azok a vállalkozások, amelyeknek az adóalapja nem éri el a 2,5 millió forintot.

A kommunális adó sem lesz magasabb. Az építményadó 4,2 százalékkal, a telekadó 4 százalékkal, az idegenforgalmi adó pedig 4,18 százalékkal emelkedik.

Egyebek között elfogadták még Kaposvár jövőre tervezett nagyrendezvényeit is. Egy retrofesztivál is szerepel ezek között, amely 15 ezer látogatót vonzana.

Címkék: közgyűlés, politika