A Magyar Közút Nonprofit Zrt. téli üzemeltetésben dolgozó 3300 fős állománya a következő napokban is 12 órás váltott műszakokban, 0-24 órás szolgálatot lát el a 32 ezer kilométeres közúthálózaton, ugyanis az előrejelzések alapján a markáns lehűléssel együtt főleg az észak- és nyugat-dunántúli, valamint az észak-magyarországi térségekben a havazás mellett ma és holnap ónos eső is várható. Ezen kívül a közlekedőknek viharos, nagy erejű széllökésekkel is számolniuk kell - főleg a Dunántúlon, ahol akár 70-80 km/órás szél is lehetséges - mely a havazásban érintett területeken szerdán kisebb hófúvásokat is eredményezhet, elsősorban Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, Veszprém és Somogy megyében. De akár az elmúlt napok csapadékos időjárása miatt felázott talaj nyomán fákat is kidönthet a viharos szél. Az ónos eső és a tapadó hó mennyiségétől és súlyától függően pedig kisebb-nagyobb ágak is letörhetnek, amelyek akár az úttestre kerülve a közlekedést is befolyásolhatják.

A téli üzemeltetési munkákat a társaság meghatározott rend szerint, ütemezetten, első körben a gyorsforgalmi utakon, majd a fő-, végül a mellékutakon végzi el és ezeket a köröket addig ismétli, amíg az időjárás és az útviszonyok indokolják. A markáns lehűlés miatt péntektől-vasárnapig várhatóan a síkosságmentesítési munkákon lesz a hangsúly, ezért ahol csak lehet és szükséges, már megelőző sószórási munkákat végeznek a szakemberek és az útszóró són kívül kálcium-klorid oldatot is használnak majd ezen tevékenységük során.

A téli üzemeltetésről a társaság videójából is hasznos információkat tudhatnak meg a közlekedők:

Címkék: munkagép, út, videó, közút, tél, olvasóink kérdezték