Szombaton indul a MÁV-Start Zrt. nyári menetrendje: a Balaton könnyebb elérhetősége miatt több járat közlekedik majd a térségbe - mondta a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

Homolya Róbert hozzátette, az elmúlt 10 évben csaknem 300 milliárd forint értékű fejlesztést hajtottak végre a Balaton környékén, ezeknek köszönhetően Kelenföld és Balatonszentgyörgy, valamint Fonyód és Kaposvár között is megújult a pályaszakasz. A fejlesztések a versenyképes menetidő kialakítását szolgálják - tette hozzá.

Kerékgyártó József, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója elmondta, a fővárosból az utasok a Déli pályaudvar és Kelenföld után már a Kökiből és a Keleti pályaudvarról is elérik a Balatont, a térségbe tartó vonatokon a tavalyihoz hasonlóan, idén is 1,6 millió utasra számítanak.  

Kiemelte, az utasok kényelmét szolgálja a két új jegytípus: a Balaton 24 és a Balaton 72 bevezetése is, amelyek a megvásárlástól számítva 24, illetve 72 órán át korlátlan utazási lehetőséget biztosítanak a tó környékén.

Címkék: nyári menetrend, balaton, máv, olvasóink kérdezték