Új óvintézkedéseket vezet be május 4-étől Kaposvári Közlekedési Zrt., más tekintetben azonban bővül a szolgáltatások köre: a buszmenetjegy ismét megvásárolható lesz a gépjárművezetőknél is. A társaság továbbra is mindent megtesz utasai és munkavállalói egészsége érdekében - írja közleményében a társaság.

A mintegy másfél hónappal ezelőtt meghozott intézkedésekhez képest hétfőtől számos változással kell számolniuk az utasoknak a helyi járatos buszokon. A kormány döntése alapján kötelező lesz a maszk viselése mind a sofőröknek, mind pedig az utasoknak. A gépjárművek ajtajain plakátokkal is jelzik majd, hogy csak száj és orr takarásával lehet felszállni és utazni a helyi autóbuszokon. Részben ennek ellenőrzése miatt visszaállítja a társaság az első ajtós felszállást, míg leszállni csak a hátsó ajtókon lehet majd.

A gépjárművezetőknél biztonságos körülmények között lehet menetjegyet vásárolni, a sofőröket a maszk és kesztyű mellett fertőtlenítő folyadékkal is ellátták. Az utastértől eddig kordonnal elválasztott első üléssor ismét használhatóvá válik, de továbbra is azt javasolják az utasoknak, tartsanak nagyobb védőtávolságot, s ha lehet, üljenek hátrébb. Az autóbuszokat természetesen továbbra is napi rendszerességgel fertőtlenítik.

A Kaposvári Közlekedési Zrt. felkészült arra is, hogy a járványügyi korlátozások fokozatos feloldásával párhuzamosan bővítse járatai számát. Amennyiben az utasforgalom indokolja, a szüneteltetett járatokat az igények függvényében újra elindítják. Nemrégiben a munkába járókat segítve ezért bővítették a toponári 8-as és 8E-s járatokat is, míg hétfőtől a végzős tanulók közlekedésének megkönnyítése érdekében – az érettségi vizsgák időszakára – hétköznapokon ismét menetrend szerint jár a 81-es autóbuszjárat a helyi autóbusz-állomás és a Kisgáti városrész viszonylatában. A járat a helyi autóbusz-pályaudvarról 07:05-kor és 07:20-kor, illetve visszafelé a Kisgát fordulótól 07:15-kor és 07:30-kor indul.

OLTASSA BE MAGÁT ÖN IS!

Címkék: tömegközelekdés, közelekedés, maszk, busz, sofőr, Kaposvár, olvasóink kérdezték