A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) folyamatosan postázza az szja-tervezeteket azok számára, akiknek nincs ügyfélkapus regisztrációjuk, ezzel a lehetőséggel április 15-ig több mint 300 ezren éltek - közölte a NAV szerdán az MTI-vel.

Ugyanakkor megjegyezték, azok is számíthatnak levélre, akiknek a tervezete a munkáltatók, kifizetők hiányos vagy téves adatszolgáltatása miatt ellentmondást tartalmaz. Akik egyetértenek a postán kapott tervezettel és kiegészítő nyilatkozatot nem kaptak, nem kell tenniük semmit, a tervezetből automatikusan bevallás lesz.

Azoknak, akiknek a hibátlan tervezete visszaigényelhető vagy befizetendő adót tartalmaz, kiegészítő nyilatkozatot kapnak. Ha befizetendő adót tartalmaz a tervezet, és annak összege nem haladja meg a 200 ezer forintot, a csatolt kiegészítő nyilatkozaton az érintett legfeljebb hat hónapra kérhet részletfizetést.

NAV központi

Közölték, ha az adózó több önkéntes pénztárnak is a tagja volt, akkor fel kell tüntetnie, hogy melyikhez kívánja a rendelkezés összegét utaltatni. Az adózó kiegészítő nyilatkozatot csak akkor tehet, ha a tervezet tartalmaz minden olyan jövedelmet, amelyről bevallást kell benyújtani.

Az áfás magánszemélyek és az őstermelők a tervezet adatainak felhasználásával készíthetik el a 19SZJA bevallást. Az őstermelőknek az idei évtől a szociális hozzájárulási adót a személyijövedelemadó-bevallásban kell bevallaniuk. Az év közben megfizetett szociális hozzájárulási adóból az adókulcs 2019. július 1-jei csökkenése miatt visszajáró összeget is a bevallásban tudják visszaigényelni.

Ha a mezőgazdasági őstermelő e tevékenységből származó bevétele tavaly nem haladta meg a 600 ezer forintot, akkor csak a kiegészítő nyilatkozatot kell visszaküldenie, a 19SZJA bevallást nem kell benyújtania.

Aki nem ért egyet a tervezetben szereplő adatokkal, a 19SZJA bevallást kell benyújtania 2020. május 20-áig, mivel a papíralapú tervezet adatait nem lehet módosítani - olvasható a NAV közleményében.

Címkék: nav, szja, tervezet, posta, olvasóink kérdezték