A koronavírus járvány miatt március 21-e óta a nyári menetrendnek megfelelően járnak a Kaposvári Közlekedési Zrt. buszai. Ennek bevezetését a kormány által elrendelt veszélyhelyzet valamint a kijárási korlátozás indokolta.

Az elmúlt napokban végzett felmérések szerint vannak olyan járatok, amelyeken az utasforgalom megszűnt, így ezek fenntartására a jelenlegi helyzetben nincs szükség.

- Társaságunk újabb módosításokat vezet be a menetrendben. Ennek megfelelően az utas nélküli járatok szünetelnek, s helyette azokon a vonalakon, amelyeket többen vesznek igénybe a munkába járás szempontjából, csuklós buszokat indítunk. Ez nemcsak a kényelem, hanem a biztonságos távolság megtartásának szempontjából is fontos - írja közleményében a Kaposvári Közlekedési Zrt.

A módosított menetrend bevezetését követően továbbra is figyelemmel kísérik az utazóközönség igényét, s amennyiben kell, változtatnak a járatokon.

Az utasok és sofőrök egészségének védelme érdekében a buszok elejét kordonnal zárták le, minden ajtón fel lehet szállni, a kocsikat pedig naponta ózongenerátorokkal fertőtlenítik.

Az aktuális menetrendet ide kattintva érhetik el.

Ideiglenes buszmenetrend

OLTASSA BE MAGÁT ÖN IS!

Címkék: helyi járatos, menetrend, olvasóink kérdezték, változás, busz, kaposvár