Az iskolai, óvodai és bölcsődei szünetek miatt a kaposvári buszok utasforgalma jelentősen, több mint a harmadával csökkent. Ezért is, és a koronavírus terjedésének lassítása miatt a szolgáltató több intézkedést is bevezetett már. Holnaptól pedig új menetrend lép életbe.

"Az új menetrend pontosan ezekre a járatokra ad egy megoldást, így a 855 normál járat helyett 669 járat fog közlekedni. Gyakorlatilag azok az iskolás, vagy iskolába menő járatok fognak kiesni, amelyek a diákokat érintik, a többi járat, ami a műszakváltásokhoz megy, és onnan az eljövő járatok is ugyanúgy maradnak, mint eddig." – tudtuk meg Turnai Károlytól, a Kaposvári Közlekedési Zrt. vezérigazgatójától.

bordó buszok

A kaposvári buszokat egyébként több mint egy hete már naponta fertőtlenítik a mentőszolgálatnál is rendszeresített ózongenerátorokkal. A sofőrök védelme érdekében pedig a vezetőülés mögötti néhány széksort elkerítették.

A koronavírus terjedését megakadályozandó további óvintézkedések egyike, hogy a kaposvári buszokon néhány napja nincs az első ajtón fel- és leszállás és jegyet sem lehet már a sofőröknél vásárolni. A menetjegyet mindenki megvásárolhatja az Áchim András utcai jegyirodában, vagy az eddig megszokott helyeken.

OLTASSA BE MAGÁT ÖN IS!

Címkék: buszmenetrend, hétvégi nyári, változik, olvasóink kérdezték, Kaposvár