Lezárják Magyarország határait a személyforgalom elől, az erről szóló nemzetközi egyeztetések folyamatban vannak - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben napirend előtt. Magyarország területére a jövőben csak a magyar állampolgárok léphetnek be.

Orbán Viktor az operatív törzzsel folytatott hétfő reggeli egyeztetés után bejelentette azt is, hogy hétfő éjféltől a rendezvényeket általánosan betiltják, sporteseményeket zártkapuk mögött lehet legfeljebb megtartani, ha vállalják a szervezők. De legjobb, ha úgy se - fogalmazott a miniszterelnök.

Bezárják továbbá a szórakozóhelyeket, mozikat, a kulturális intézményeknél látogatási tilalmat vezetnek be. Az éttermek, kávézók, üzletek csak 15 óráig maradhatnak nyitva, kivételt jelentenek az élelmiszerüzletek, drogériák, patikák - ismertette a miniszterelnök.

Azt mondta: Magyarország eddig a járvány első szakaszában, az egyedi megbetegedésekében volt, a következő napokban azonban át fog lépni a csoportos megbetegedések időszakába.

Hozzátette: bármekkora a veszély, a legnagyobb esélyünk akkor van, ha összefogunk. Most is ezt kell tenni - hangsúlyozta Orbán Viktor, és azt kérte, a közös cselekvés és a nemzeti összefogás útját járják ebben a helyzetben.

Koronavírus tájékoztató oldal

Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság - kitoloncolással - kiuta... sított Magyarország és az Európai Unió területéről 13 iráni állampolgárságú egyetemistát, akik a Dél-Pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet Szent László Telephelyén voltak karanténban a koronavírus miatt https://koronavirus.gov.hu/.../ujabb-iran...

(borítóképünk: MTI/Balogh Zoltán)


Az új koronavírus-járvány ellen a legmegfelelőbb védekezés továbbra is az alapos kézmosás! Az általunk felkért szakember most azt is megmutatja, hogy miként is kell ezt végezni.

Címkék: állampolgár, nyitvatartás, tájékoztatat, határzár, magyar, karantén, fertőzött, olvasóink kérdezték, járvány, koronavírus