Elkezdődhet a szülészet felújítása, a kormány 2,4 milliárd forinttal támogatja a beruházást. A hírt Szita Károly jelentette be február közepén. Kaposvár polgármestere már a kórház megújításakor is azt mondta: csak akkor tekinti befejezettnek a fejlesztést, ha a szülészet is megújul, hiszen fontos, hogy a jövő kaposvári generációi méltó körülmények között, saját városukban lássák meg a napvilágot.

Szita Károly

Kedves Kaposváriak! Bár a koronavírusra néhány hete még csak egy tő... lünk távoli problémaként tekintettünk, mára kiderült, Európának és Magyarországnak is komolyan foglalkoznia kell ezzel a népegészségügyi kihívással. A hazai védekezést a Kormány példás felelősséggel koordinálja, mindezek mellett azonban magam is fontosnak tartom, hogy tisztán lássunk a bennünket, kaposváriakat érintő kockázatok és esetleges feladatok tekintetében.

Az osztály korszerűsítése ugyanakkor egy majdnem félmilliárdos eszközbeszerzéssel már korábban megkezdődött.

A kórházban hamarosan elindul az átépítés/felújítás, így néhány ellátásnak, részlegnek ideiglenes helyszínt kellett találni. Minderről az intézmény, honlapján tájékoztatja az érintetteket:

Szülészet-Nőgyógyászati Osztály

Fekvőbeteg ellátás: Baleseti Sebészeti épület 2. emelet

Szülőszobák: Baleseti Sebészeti épület 2. emelet

Újszülött egység, újszülött intenzív, Rooming-in: Északi tömb 4. szárny 3. emelet

Terhespatológiai ambulancia: Baleseti Sebészeti épület 2. emelet

Nőgyógyászati szakrendelések: Északi tömb 4. szárny 1. emelet (8-10. sz. vizsgáló)

Vérvétel: Északi tömb 3. szárny 3. emelet (Anyaszállás)

Dr. Domány Sándor Humán Reprodukciós Központ (IVF-ellátás)

Recepció: Baleseti Sebészeti épület 1. emelet

Fül-Orr-Gégészeti Osztály

Fekvőbeteg ellátás: Északi tömb 8. szárny 2. emelet

Címkék: szülészet, megújul, osztály, költözés, olvasóink kérdezték, Kaposvár