A Petőfi tér közműveinek kiváltása miatt új forgalmi rend lép életbe kedden este a kaposvári belvárosban. A kivitelező lezárja a Petőfi-szobor és a Szarvas üzletház közötti mintegy 30 méter hosszú útszakaszt. A vasútállomás felől érkezők azonban így is be tudnak hajtani az Irányi Dániel utcába, ezt ugyanakkor csak a szobor megkerülésével tehetik meg. Ebből kifolyólag a Teleki utca alsó, a rendelőintézetig tartó szakasza ismét kétirányúvá válik.

A néhány hetet igénylő munkálatok idején a Szarvas üzletház mögötti útszakasz ismét egyirányúvá válik. Ez azt is jelenti, hogy a Dózsa György utca felől jövő autósok a Spar áruháznál nem hajthatnak be jobbra. Amennyiben mégis oda vezet az úti céljuk, a parkoláshoz meg kell kerülniük a Szarvas üzletházat.

Mivel a változás miatt a Teleki utca alsó, a rendelőintézetig tartó szakasza ismét kétirányúvá válik, a biztonságos közlekedés érdekében a Rippl-Rónai park felől érkezők a Petőfi téren csupán egy sávot használhatnak, onnan azonban mind jobbra, mind pedig balra kihajthatnak az Áchim András utca és a Budai Nagy Antal utca irányába.

Forrás: Németh István Program/Facebook
Forrás: Németh István Program/Facebook

A változásokat mindenhol burkolatfestés, közlekedési táblák és fizikai terelő elemek jelzik, ezzel együtt is fokozott figyelmet kér a kivitelező az arra közlekedő autósoktól és gyalogosoktól.

Címkék: szarvas üzletház, közlekedési központ, közlekedés, olvasóink kérdezték, kaposvár