A kivitelező az Anna utca és a Dózsa György utca közötti szakaszon végzett a távhővezeték bővítésével, így a Széchenyi tér felől érkezők újra behajthatnak a Fő utcába.

A következő egy hónapban a Széchenyi tértől a Bajcsy-Zsilinszky utcáig végeznek munkálatokat. Ez idő alatt a két sávból csak egy lesz használható.

A vezetékfektetést követően a burkolatot csak ideiglenesen állítják helyre, majd a tömörödési időszakot követően, még az idei évben újraaszfaltozzák a teljes forgalmi sávot.

A beruházás célja, hogy a környezetbarát és olcsó energia az eddigieknél is több kaposvári közintézményben legyen jelen, gazdaságosabbá téve a működtetésüket és fenntartásukat.

Címkék: Fő utca, forgalom, távhő, közlekedés, olvasóink kérdezték