Kopogtatnak a fagyos, havas napok, amikor az autóbuszok több odafigyelést igényelnek, egyben a szokásostól eltérő munkát jelentenek a Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. (a továbbiakban társaság) műszaki munkatársai számára. Olyan feladatokat is meg kell oldaniuk, amelyek az év többi részében nem szükségesek.

A felkészítési ellenőrzés kiterjedt a hűtő és fűtésrendszerekre, minden autóbuszban megvizsgálták a hűtőfolyadékot, ahol szükséges volt, a járműveket fagyalálló hűtőfolyadékkal töltötték fel, a fűtőkészülékeket szétszerelték, kitisztították, valamennyinél kötelezően gázolajszűrőt cseréltek. Ugyancsak ellenőrizték a szerelők a sűrített levegőrendszerben az esetleges víz, illetve olajszennyeződést, szükség esetén kitisztították, illetve amennyiben szükséges volt, elhárították a hiba okát. Minden autóbuszban kötelezően kicserélték a légszárító betéteket.

A biztonságos közlekedés érdekében a társaság autóbuszainak jelentős részére M+S mintázatú, téli üzemeltetésre alkalmas gumiabroncsokat szereltek fel, az 5 milliméternél kisebb profilmélység eseten azonnal cserélik a gumikat. Nem csupán a felkészítésnél, de a későbbiekben is folyamatos feladatot jelent az akkumulátorok és az akkumulátorsaruk ellenőrzése.

Mivel télen az autóbuszoknál több javítási igény jelentkezhet és a mentések száma is jelentősen megnövekedhet, ezért a társaság járműfenntartási telepein dolgozóknál ügyeleti rendszerrel, esetlegesen túlóra elrendelésével biztosítja a társaság a megnövekedett feladatok ellátását. Mindhárom megyei szolgáltatási központnál korszerű műszaki autómentők állnak készenlétben, a várhatóan növekvő feladatok ellátására.

A társaság szakemberei felmérték és megrendelték a téli felkészüléshez és a fagyhelyzet elhárításához szükséges alkatrészeket, eszközöket. A raktárakban a télen használt anyagokból, alkatrészekből nagy mennyiségben tartanak készletet (fagyálló, légszárító patron, akkumulátor, fűtőkészülék alkatrészek, téli gumi, fagyálló ablakmosó). Amennyiben a meteorológia szolgálat előrejelzése jelentős lehűlést prognosztizál, szerződés alapján a társaság időben képes beszerezni extra téli gázolajat.

A társaság által üzemeltetett autóbusz-állomások területén a hó eltakarítását és a síkosság-mentesítést szerződés alapján külső vállalkozások végzik, utasaink fűtött várótermekben várakozhatnak.

A társaság személyszállítási szakterülete operatív törzset hozott létre, amely a rendkívüli események – időjárás, elemi csapás, veszélyhelyzet – bekövetkeztét megelőzően, illetve annak elhárítása érdekében megteszi a szükséges intézkedéseket. A megyei szolgáltatási központok – Kaposvár, Pécs, Szekszárd – forgalmi szolgálatai 24 órában látják el az irányítói feladatokat, szükség esetén készenléti szolgálatot rendelnek el, illetve megerősítik a forgalmi szolgálatok személyzetét.

Címkék: DDKK, helyközi, távolság, autóbusz, olvasóink kérdezték