Az R67-es út építése miatt az FGSZ Földgázszállító Zrt. által üzemeltetett, Lengyeltóti-Kaposvár közötti nagynyomású földgázszállító vezetéket az új út által érintett szakaszon cserélni kell. A munkálathoz a vezetéken a földgázszállítást szüneteltetni, a vezetéket gázmentesíteni kell.

Ez a művelet 2018. június 18-án 6 órától 2018. június 20-án 6 óráig tart, melynek kapcsán lehetséges gázszünetről kaptak tájékoztatást a környező településeken élők újsághirdetések útján. (A Somogyi Hírlapban 2018. március 14-én volt meghirdetve, illetve június 11-én és 18-án lesz ismételt hirdetés.)

A polgármesteri hivatalok, nagyfogyasztók előzetesen, levélben kaptak tájékoztatást a várható munkálatokról, a kisebb, technológiai fogyasztókat (pl. pékségek) az E.ON szakemberei személyesen keresték fel és adtak információt.

A munkálatok előkészítését végző szakemberek számos körülményt, szempontot figyelembe véve választották ki a munkálatok időpontját. Többek között az iskolai szünet, a tömegközlekedés terheltsége, a várható hőmérséklet és az ezekkel összefüggő szezonális földgázfelhasználás szerepeltek a szempontok között. A szakemberek célja az volt, hogy a lehető legkisebb terhelés mellett végezzék el a szükséges munkálatokat a gázvezeték-hálózaton.

A munkálatok az alábbi települések földgázellátásában okozhatnak szolgáltatásszünetet:

Alsóbogát, Bárdudvarnok, Baté, Bőszénfa, Büssü, Cserénfa, Csoma, Edde, Fonó, Gadács, Gölle, Igal, Kadarkút, Kaposhomok, Kaposszerdahely, Kaposújlak, Kaposvár, Kazsok, Kisgyalán, Magyaregres, Mernye, Mosdós, Nagyberki, Orci, Osztopán, Patalom, Ráksi, Sántos, Simonfa, Somodor, Somogyaszaló, Somogygeszti, Somogyjád, Somogyszil, Szabadi, Szenna, Szentbalázs, Szentgáloskér, Taszár, Várda, Zimány, Zselickislak, Zselicszentpál.

A szakemberek a munkálatok keretében az R67-es utat keresztező szállítóvezetéket az új útnak megfelelő minőségűre cserélik az adott szakaszon.

A munkavégzéshez kapcsolódóan 18-án reggel 6 órától legkésőbb 15 óráig Edde és Kaposvár közelében ún. fáklyázást végeznek majd a szakemberek. A műveletet szakemberek felügyelik, a lakosságot nem veszélyezteti, azonban erős hang- és fényhatással jár.

A karbantartási munkálatok ideje alatt a gázvezeték-hálózatba földgáz utánpótlás nem érkezik, a hálózatban már bent lévő földgáz azonban felhasználható a karbantartás időtartama alatt is.

A gázipari szakemberek azon dolgoznak, hogy az előre meghirdetett gázszünet a lehető legrövidebb ideig tartson. Számításaik szerint akár az is előfordulhat, hogy a lakosság számára egyáltalán nem, vagy csak néhány órára lesz érzékelhető a karbantartás.

Annak érdekében, hogy a lakossági ügyfelek ellátását a munkálatok ideje alatt is a lehető legteljesebben biztosítsák, az E.ON arra kérte nagy energiaigényű ügyfeleit, hogy termelő tevékenységüket szüneteltessék erre a napra. A nagyfogyasztó ügyfeleik együttműködők voltak, tevékenységeik átszervezésével jelentős mértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy a terület földgázfelhasználása nagymértékben csökkenjen, és a rendszerbe már betáplált földgázmennyiség csaknem kizárólag a lakossági felhasználásra legyen fordítható.

Kaposvár helyi járatos autóbusz-közlekedésének zavartalansága érdekében a szakemberek a gázüzemű buszok töltését, a közlekedés szervezését úgy optimalizálták, hogy a közlekedésben a karbantartási munkálatokkal járó gázszünet ne okozzon fennakadást, így a buszközlekedés a szokott módon zajlik majd a városban ezekben a napokban is. A munkálatok előkészítése kapcsán a szakemberek arra is felkészültek, hogy a kórház számára biztosított legyen a földgáz- és ezzel együtt a melegvízellátás.

Kaposváron a Magyar Cukor Zrt. biogázüzeme a munkálatok alatt is teljes kapacitással működik, a megtermelt biogáz elsősorban a kórház és a lakosság gázellátásának biztosítását segíti majd.

Az E.ON szerelői megerősített ügyeletet tartanak, hogy zökkenőmentes legyen a karbantartást követő visszaállás a normál működésre. Kapcsolatot tartanak a karbantartást végző FGSZ szakembereivel, igény esetén segítséget nyújtanak a lakosság számára is, pl. ha a karbantartás követően a nyomásszabályozó bekapcsolása gondot okozna.

A lakossági ügyfelek türelmét, a nagyfogyasztók partnerei együttműködését, segítőkészségét nagyon köszöni az FGSZ Földgázszállító Zrt. és az E.ON.

Címkék: gázszünet, r67, e.on, lengyeltóti, olvasóink kérdezték, kaposvár