A magyarországi autópályákon a nyári hónapokban a legnagyobb a forgalom, köszönhetően az idegenforgalmi szezonnak. Nyáron az M7-es autópálya forgalma is nagyságrendekkel nagyobb, mint más hónapokban. Június közepétől augusztus végéig főleg hétvégenként akkor is 80-90 kilométer/órára csökkenhet le a sebesség a zsúfolt autópályán, ha nem történik sem baleset, sem egyéb rendkívüli esemény. Így akár 15-20 perccel is hosszabb lehet az út a Balatonig.

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján jól körbehatárolható, hogy mely időszakokban használják a Balaton felé autózók az M7-es autópályát. Pénteken 14 és 20 óra között, míg szombaton 8 és 13 óra között indulnak el a legtöbben Budapestről. Vasárnap pedig a főváros felé vezető oldalon 12 órától egészen az esti órákig telítettek a sávok, a legtöbben 17-18 óra körül kelnek útra, de sokszor még 22 órakor is erős a forgalom.

Az állami kezelésben lévő autópályákat üzemeltető Magyar Közút Nonprofit Zrt. ezért az alábbiakat javasolja a Balatonra igyekvőknek, hogy úticéljukat optimálisan és kiszámíthatóan érjék el:

·       Ha teheti, kerülje el a csúcsforgalmi időszakokat! A legtöbben pénteken délután és szombat délelőtt indulnak el a fővárosból és vasárnap este, hétfőn reggel érkeznek vissza. Hétfőn ráadásul a kamionstop után jelentős a teherfogalom is. Ezekben az időszakokban egy kisebb koccanás is elegendő a jelentős torlódás kialakulásához.

·       Közvetlenül indulás előtt informálódjon az aktuális forgalmi helyzetről a társaság Útinform szolgálatánál (+36-1-336-2400), illetve a www.utinform.hu weboldalon. Vagy használjon online navigációs szoftvereket, közösségi autós alkalmazásokat.

·       Ha az autópályán jelentős torlódás van – például baleset miatt – érdemes kerülőutat választaniuk. Igénybe vehető az M6-os autópálya is, amelyről több csomópontnál is vissza lehet jutni az M7-es autópályára például a 61-es, 64-es és 65-ös főutakon.

·       Fontos kiemelni, hogy az M7-es autópálya Székesfehérvártól Budapestig, a főváros felé vezető oldalon három sávos, de a külső sávot alig-alig használják az autósok, pedig ezzel csökkenteni lehetne a nagyobb torlódásokat. Párhuzamos közlekedésre alkalmas úttesten jobbra tartási kötelezettség van, erre sűrűn kihelyezett táblák is felhívják a figyelmét.

·       Hosszabb útra csak elegendő üzemanyaggal induljon útnak, legyen a kocsiban ásványvíz, frissítő.

·       Erős forgalomban különösen figyeljen a követési távolság betartására! Ezt a sebesség függvényében válassza meg, ha két másodperccel követi az Ön előtt haladót, akkor váratlan esetben is meg tud állni.

·       Ha torlódást, a járműoszlop jelentős lassulását észleli, akkor a fokozatos fékezés mellett kapcsolja be a vészvillogót, hogy az Ön mögött érkezőket is figyelmeztesse!

·       Ha eltévesztett egy lehajtót vagy huzamosabb ideig kell állnia a pályán, semmiképpen se forduljon vissza az autópályán, ne tolasson!

·       Torlódásban segítse a mentésben részt vevő járművek előre jutását a külső forgalmi sávban jobbra, a belső forgalmi sávban balra húzódással (biztonsági folyosó kialakítása)!

·       A leállósávot csak műszaki meghibásodás esetén használja, tilos haladni rajta, ha a forgalom megáll vagy lépésben halad!

·       A műszaki okból megállásra kényszerült vagy balesetet szenvedett gépjármű utasainak tanácsos haladéktalanul a szalagkorlát mögé húzódni

·       Ha baleset helyszíne mellett halad, ne „bámészkodjon”, sok esetben emiatt is jelentősen lelassulhat a forgalom.

·       A nyári időszakban többször előfordulnak záporok, zivatarok, ilyenkor egyes esetekben nagyobb mennyiségű csapadék kerül a burkolatra, ezzel egy időben a látótávolság is csökken. Fontos, hogy az út és látási viszonyoknak megfelelően válassza meg a sebességét. A vizes útfelület és a lecsökkent látótávolság nagyobb odafigyelést igényel.

Címkék: sztráda, torlódás, autópálya, Balaton, olvasóink kérdezték, baleset