Első körben 6 darab, 50 méter hosszú tetőgerenda érkezett Kaposvárra az éjszaka. Ezek tartják majd az épülő tízpályás versenyuszoda tetejét.

Pénteken, és jövő hét kedden azonban újabb szállítmány érkezik, emiatt lesz egy kis változás a környék közlekedésében.

Ezekről a gerendákról van szó

Alább pedig jöjjenek a változások:

2018. június 7., csütörtök

Megkezdődik az 50 méteres tartógerendák beemelése, forgalomkorlátozás nem várható, a fürdő zavartalanul üzemel.

2018. június 8., péntek

Újabb szállítmány érkezik a közel 50 méter hosszú ragasztott fa tartógerendákból. Ezen a napon a Csík Ferenc sétány teljes hosszában lezárásra kerül, a Virágfürdő zárva tart, az 5F járat pedig nem érinti ezen a napon a "Városi fürdő" elnevezésű megállóhelyet.

2018. június 9., szombat

A tervek szerint építési munkálatok nem lesznek, az uszoda zavartalanul megközelíthető.

A gerendák beemelése folytatódik, a Virágfürdő nyitva lesz. Szeretnénk minden fürdőlátogatók kérni, hogy amennyiben teheti, gyalogosan, vagy kerékpárral érkezzen, a gépjármű forgalom korlátozott lesz. Parkolni csak a sétány elején és a környező utcákban lehetséges, az 5F járat nem érinti ezen a napon a "Városi fürdő" elnevezésű megállóhelyet.

2018. június 10., vasárnap

A tervek szerint építési munkálatok nem lesznek, az uszoda zavartalanul megközelíthető.

2018. június 11., hétfő

A gerendák beemelése folytatódik, a Virágfürdő nyitva lesz. Szeretnénk minden fürdőlátogatók kérni, hogy amennyiben teheti, gyalogosan, vagy kerékpárral érkezzen, a gépjármű forgalom korlátozott lesz. Parkolni csak a sétány elején és a környező utcákban lehetséges, az 5F járat nem érinti ezen a napon a "Városi fürdő" elnevezésű megállóhelyet.

2018. június 12., kedd

Újabb szállítmány érkezik a közel 50 méter hosszú ragasztott fa tartógerendákból. Ezen a napon a Csík Ferenc sétány teljes hosszában lezárásra kerül, a Virágfürdő zárva tart, az 5F járat pedig nem érinti ezen a napon a "Városi fürdő" elnevezésű megállóhelyet.

2018. június 13., szerda

A gerendák beemelése folytatódik, a Virágfürdő nyitva lesz. Szeretnénk minden fürdőlátogatók kérni, hogy amennyiben teheti, gyalogosan, vagy kerékpárral érkezzen, a gépjármű forgalom korlátozott lesz. Parkolni csak a sétány elején és a környező utcákban lehetséges, az 5F járat nem érinti ezen a napon a "Városi fürdő" elnevezésű megállóhelyet.

Címkék: gerenda, versenyuszoda, változás, virágfürdő, közlekedés, olvasóink kérdezték