2018.10.24 - Szerda
Salamon

Elfagyott? Nem ez a legrosszabb! 2018. Március 05. - Hétfő 11:17 | Címkék: KAVIZ, Olvasóink kérdezték, elfagy, vízóra, fogyasztás

A fagyás utáni csőtörések következtében rengeteg víz mehet pocsékba. Elmondjuk, mit-hogyan kell ellenőrizni.

Az alábbi tájékoztatót a KAVÍZ Kaposvári Víz- és Csatornamű Kft. juttatta el szerkesztőségünknek:

Az elmúlt időszak extrém hideg időjárását követő enyhülés a házi vízellátó hálózatokon esetlegesen fellépő fagyásokat vízelfolyások formájában jelzi. A fagyás miatt a vízmérési helyen (pl. a vízmérő számlap üvegének törése, vagy elzáró szerelvények repedése miatt), a földbe fektetett házi hálózaton (pl. csőfalrepedés, idomrepedés, fagytalanító-törés, kerticsap-repedés miatt) és az épületeken belül is lehetnek meghibásodások, ekkor az elfolyt víz díját és a bekötési vízmérő és szerelvényei fagyása esetén a csere díját a felhasználóknak meg kell téríteniük.

Annak érdekében, hogy fenti, akár tetemes vízdíj-többlet és a csereköltség ne jelentkezzék, kérjük ellenőrizzék le a házi hálózatokat az alábbi módon: az összes vízvételi hely elzárását követően nézzék meg, hogy a bekötési vízmérő szárnykereke forog-e. Ha áll, akkor belső csőtörés nincs, ha forog (bármilyen lassan is), akkor meg kell kezdeni a belső csőtörés felkutatását.

Amennyiben meghibásodást a vízmérési helyen a bekötési mérőnél vagy az előtt tapasztalnak, úgy azt kérjük haladéktalanul jelezzék társaságunk éjjel-nappal hívható hibabejelentő számán: 06-82/316-157 vagy 06-20/984-6770.

Vissza az előző oldalra

Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket, "cookie"-kat használ.
A böngészés folytatásával jóváhagyja a sütik használatát. Bővebb információ

Bezárás