Jövőre minden ötödik hétvégénk hosszabb lesz a normális kétnaposnál - hívta fel a figyelmet az Index. Munkanap áthelyezéseknek és a Nagypéntek ünnepnappá nyilvánításának köszönhetően 2018-ban összesen tízszer lesz olyan alkalom amikor egymás után kettőnél több szabadnapunk lesz. A legtöbbször nem is három, hanem négy napos leállások lesznek, egyszer pedig öt napra megyünk el pihenni.

Az első hosszú hétvégét az újév hozza: a vasárnapi szilveszter után január 1-jén, hétfőn sem kell dolgozni. A 2018-as év is hasonló módon végződik majd, csak ott három helyett négy napos lesz a hosszú hétvége: december 29-e, szombattól január 1-je, keddig nem kell dolgozni, vagyis négynapos pihenőt kapunk.

Szintén négynapos lesz – az idén életbe lépett nagypénteki törvénymódosítás miatt – a húsvéti hétvége: március 29-e, csütörtök után április 3-án, kedden kell legközelebb munkába menni. A másik egyházi ünnepünk a Pünkösd három napos leállást hoz, a május 21-i Pünkösdhétfővel nyúlik meg a hétvége. Megköszönhetjük augusztus 20-nak hogy hétfőre esik, mert ezzel kapunk egy újabb három napos szünidőt.

A négynapos hétvégék sora március 15-én, csütörtökön kezdődik, ekkor 14-e után legközelebb 19-én kell majd dolgoznunk. Május elseje keddre esik, így akkor is négy szabadnapot kapunk, ahogy kedden lesz október 23-a is. November elseje pedig csütörtökön, így október 19-e és november 5-e között, 16 nap alatt összesen 6 munkanap lesz csak.

A Karácsony első és második napja jövőre keddre és szerdára esik, és persze 24-én se kell már nagyon dolgozni, így december 22 és 26 között egy öt napos hétvégének örvendhetünk.

Ennyi hosszú pihenő azt is jelenti, hogy sokszor kell előre, vagy utólag ledolgozni a munkanapokat, ezért összesen hatszor csak egy napos hétvégénk lesz, amikor még a szombat is munkanap lesz. Március 10-én a 16-át, április 21-én a 30-át, október 13-án a 22-ét, december elsején a szenteste napját, míg december 15-én szilvesztert fogjuk ledolgozni.

Címkék: 2018, ünnepnapok, hosszú hétvége, szünet, olvasóink kérdezték