A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) sajtófőnöke, Menczer Tamás az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében azt írta: az európai terrorfenyegetettségi szint minden korábbinál nagyobb - a 2015-ös párizsi terrortámadás óta több mint háromszázan vesztették életüket, és mintegy ezren megsérültek terrortámadások során Európában.

A tárca ezért arra kéri az utazókat, hogy még rövid külföldi tartózkodás esetén is regisztráljanak a konzuli szolgálat weboldalán és minél pontosabban adják meg a tartózkodási helyüket. Baj esetén a külképviseleteken dolgozó munkatársak így tudnak a leggyorsabban segíteni - tették hozzá.

A konzuli szolgálat honlapján országonként megtalálhatók a szükséges információk és a biztonsági besorolások. Azok az országok, amelyek nincsenek besorolva, biztonságosnak minősülnek. Az első kategóriába sorolt országokba egyáltalán nem javasolja a KKM a beutazást, míg a kettes kategóriánál a beutazás fokozott biztonsági kockázattal jár. Felhívták a figyelmet arra is, hogy bizonyos országok esetében az országon belüli régiók besorolása eltérhet.

A tárca hangsúlyozta, hogy minden magyar külképviselet a hét minden napján 24 órás ügyeletet tart. Érdemes már az elutazás előtt felírni az illetékes külképviselet ügyeleti telefonszámát és fontos megkötni a szükséges utasbiztosításokat is!

Címkék: külügyminisztérium, Európa, regisztráció, biztosítás, olvasóink kérdezték, utazás, biztonság, kék hírek