kátyú


Csaknem 50 utcában javítják ki a hibákat a következő hetekben. Az igazi aszfaltozást tavasszal kezdik. Az úthibák orvoslására 20 millió forintot költ a város. A Bereck program folytatásaként azonban 1 milliárd jut majd az utak és a járdák rendbetételére.   

A megrepedezett aszfaltot és a kátyúkat is próbálják kikerülni az autósok Kaposváron. Nem mindig tudják. A taxisok azt mondják: már jól ismerik a város úthibáit. Szerintük lenne min javítani.   

- Az utak 25 éve ugyanolyan rosszak, mint voltak. Kifoltozgatják, javítgatják. Két- három hónap után meg ugyanolyan rosszak lesznek mint voltak - mondta Balogh Dénes, taxis.

A legkritikusabb szakaszon már elkezdték a hibák kijavítását. Most éppen a Gróf Apponyi utcában ugynevezett hideg aszfaltozással tömik be a kátyúkat.

- Van egy pár útszakasz ami nagyon jó. De még kellene mit csinálni - tette hozzá Kocsis Gyula.

A hidegkátyúzás ideiglenes megoldás. A végleges aszfaltot majd csak jó időben tudják ráhúzni az útra. A tapasztalatok szerint egyébként idén az éjszakai fagyok és a nappali felmelegedés miatt több kátyú keletkezett mint az elmúlt években. A legrosszab a helyzet a Baross és a Honvéd utcában.  

A következő hetekben azonban csaknem 50 utcában orvosolják a nagyobb, balesetveszélyes hibákat.

- A városnál van erre 20 millió forint körül ami a költségvetésünkben szerepel. De ha oylan állapotba kerülnének utak, hogy ennél többet kell használni akkor a város több pénzt is fog biztosítani rá - válaszolta Hartner Rudolf, a Kaposvári Városgondnokság vezetője.

Ezen kívül folytatódik idén a Bereczk-féle út és járdafelújítási program is. Erre 1,9 milliárd forintot fordít a város. A megyei utak foltozása pedig csak a fagyok elmúltával, tavasszal kezdődik.

Címkék: kátyúzás, február, tél, 2014, olvasóink kérdezték, kaposvár