Hírek
Kultúra
-
Kultúra
Lovagolhatnak a diákok
Lovaglást is oktathatnak szeptembertől a testnevelés órán.
-
Kultúra
Esélyes kaposváriak
A kaposvári színészhallgatók is szerepelnek a Színikritikusok díjára jelöltek névsorában. A Színházi Kritikusok Céhe idén 33. alkalommal adja át az előző évad legkiemelkedőbb színházi teljesítményeinek járó elismerést.
-
Kultúra
Emelnék a ponthatárokat
Emelni kell a felsőoktatási ponthatárokat - jelentette ki Orbán Viktor a Kossuth Rádió 180 perc műsorában. A kormányfő úgy gondolja, a bekerüléshez szükséges jelenlegi 240-es minimumponthatár alacsony.
-
Kultúra
Videóval Péntektől Rock Beach Fesztivál Balatonszemesen
Három nap alatt csaknem harminc koncert várja a látogatókat, olyan nagy nevekkel mint a Overkill, vagy éppen a Sabaton.
-
Kultúra
Franciaországban jártak
Idén is öregbítette Kaposvár és hazánk hírnevét a Somogy Táncegyüttes.
-
Kultúra
Minden a hajról szól a szennai skanzenben a hétvégén
A természet formavilágát és kellékeit alapul vevő „Land - Art" kortárs művészeti irányzat képviselői mutatkoznak be július 27-én és 28-án, akik egy érdekes és merész megközelítésből egy mezei óriás hajfonatot fognak elkészíteni.
-
Kultúra
Felvételi2013 Alacsonyabb ponthatárok a vártnál
Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat.. Az adatok alapján a legmagasabb pontszám, 465 az alkalmazott közgazdaságtan, a nemzetközi tanulmányok és a gazdaságelemzés szakhoz kellett.
-
Kultúra
Irány a Felvi.hu
Nyilvánosságra hozták az idei felvételi ponthatárokat.
-
Kultúra
Videó
Videóval Világsztárok a Kaposfeszten
Európa egyik kiemelkedő klasszikus zenei fesztiválját negyedik alkalommal rendezik meg Kaposváron augusztus közepétől.
-
Kultúra
Megtöri a csendet a balatoni teátrum
A Portugállal és egy Csurka-darabbal térnek vissza a balatonboglári színházi esték.
-
Kultúra
Este minden kiderül
8 órakor ugyanis nyilvánosságra hozzák a hivatalos felsőoktatási felvételi ponthatárokat.
-
Kultúra
Idén is Kaposfest
Augusztus 13-19. között a számtalan komolyzenei koncert mellett, kiállítások, gasztronómiai és turisztikai események teszik színesebbé a Kaposvárra látogatók élményeit. Kattintás után néhány név az idei programból és egy exkluzív interjú!
-
Kultúra
A klasszikus zene képzőművészeti kiegészítői a Kaposfesten
2013. augusztus 13-19. között negyedik alkalommal rendezik meg a világ immáron egyik legelismertebb, de még fiatalnak számító klasszikus zenei fesztiválját a Kaposfestet. A rendezvény kiegészítő programjai között egyedülálló képzőművészeti kiállításokon vehetnek részt az érdeklődők.
-
Kultúra
Kaposvárral ébredtek a tévénézők
A város bemutatása mellett: festőkről, kamarazenéről, sportéletről és fesztiválokról is szó esett a köztévé reggeli műsorában.
-
Kultúra
Fotó
Szakma és hit: ez lehet a kiút
Somogyból indult az a roma származású vándorasztalos, akinek küldetése, hogy reményt és lehetőséget adjon azoknak, akik hasonló helyzetből vágnak neki az életnek, mint ő. Keze munkáját külföldi méltóságok dicsérik és gyerekek tucatjai köszönik azt, amit értük tett.
-
Kultúra
Rokonok nélkül, egymás közt, barátságban
Hat szociális otthon mutatta be tehetségeit ma délután Drávatamásiban. A fellépők zenés, táncos produkcióval készültek egymásnak.